Negyven illegális bevándorlót szállított teherautójában az a magyar sofőr, akit szerda virradóra állítottak meg a rendőrök Kecskemét közelében – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. A gyanú szerint a 30 éves budapesti sofőr a határsértőknek abban akart a segítségükre lenni, hogy jogellenesen Nyugat-Európába jussanak.
A rendőrségi beszámolóból kiderült, hogy a negyven migráns a teherautó rakterében bújt el, és sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni. A magukat szír állampolgárnak valló illegális migránsok meghallgatása folyamatban van, a jármű vezetőjét pedig előállították. Ellene embercsempészés bűntett gyanúja miatt indítottak nyomozást.
Szintén a szerdai nap folyamán a rendőrség egy román férfit is elfogott, aki tizenhat szír illegális bevándorlót szállított egy mikrobuszban – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrségi honlapon ismertették: a Nyírmihálydiban elfogott 29 éves férfi pénzért akarta Nyugat-Európába juttatni a tizenhat migránst. A sofőrt embercsempészés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, a szír állampolgárokat pedig – idegenrendészeti eljárás után, a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően – a röszkei ideiglenes biztonsági határzárhoz vitték.

Fotó: police.hu
Közben a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője közölte, hogy a Tatabányai Járásbíróság harminc napra letartóztatta azt a török állampolgárságú kamionsofőrt, aki január 4-én a járművében 18 migránst próbált meg Romániából Magyarországon keresztül Ausztriába juttatni. A 18 illegális bevándorló közül később 14-en szír, négyen pedig iraki állampolgárnak vallották magukat.