Bár Karácsony Gergely maga hangoztatta, hogy nem akar számháborúba kezdeni, éppen ezt tette hétfői Facebook-bejegyzésében, amelyben konkrétumok említése nélkül állította, hogy a fővárosnak „közel négyszer annyi önkormányzati adót kell fizetnie”, mint Tarlós István hivatali ideje alatt – emlékeztetett Bagdy Gábor egykori főpolgármester-helyettes. Szavai szerint

Magyar Péter továbbra is rövid pórázon tartja az embereit
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.