A Zugló és Pestújhely határán átnyúló Csömöri úti felüljáró olyan rossz állapotban van, hogy

Lecsapott a Nébih – feleletért harcolnak a budaörsi anyukák
Nincs válasz a Budaörsön közelmúltban történt jogsértésre.
A Zugló és Pestújhely határán átnyúló Csömöri úti felüljáró olyan rossz állapotban van, hogy
a szakemberek az építmény lebontását tartják célszerűnek
– értesült a Magyar Nemzet. A felüljárót hónapok óta lezárták a forgalom elől, csak a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai hajthatnak át rajta.
Lapunk budapesti városházi forrásoktól úgy értesült, hogy a kivitelezést végző Colas Zrt., miután megtalálta azokat a kritikus hibákat, amelyekre előzetesen nem számítottak, azonnal jelezte az illetékeseknek, hogy a felújítás a vártnál komolyabb költségekkel járhat. Sőt, az is előfordulhat, az építmény már nincs olyan állapotban, hogy egyáltalán meg lehessen kezdeni a rekonstrukciót. A Karácsony Gergely vezette főváros közölte a céggel, hogy a felújításra nincs több pénz, ezért a Colas Zrt. munkagépei levonultak a területről. A Magyar Nemzet kérdéseket intézett a kivitelező céghez, ám lapzártánkig nem kaptunk választ.
Emlékezetes:
Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes 2020 szeptemberének végén jelentette be, hogy a felüljáró felújításának határideje 2021 decemberére tolódik.
Ekkor a városvezetés a Budapesti Műszaki Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszékétől rendelt meg egy szakvéleményt, amelyből egyes részleteket nyilvánosságra hozott a Főpolgármesteri Hivatal. A közlemény szerint „A híd alépítményei közül a hídfők és további legalább négy pillér állapota veszélyeztetheti a biztonságos forgalomátvezetést és a híd állékonyságát. A hibák kialakulását a szigetelés tönkremenetele, az 1988-ban végzett felújítás technológiai hibái, valamint az elmaradt fenntartási munkák hiánya együttesen eredményezhették”. Lapunk megkereste a tanszék vezetőjét, aki azonban közölte: csak a megrendelő engedélyével nyilatkozhat az ügyben.
A főváros közleménye szerint ekkor, 2020 szeptemberében a BKK előkészítette „a szerződés módosításához szükséges anyagokat, utasítást ad a vállalkozónak az állványzat mielőbbi elkészítésére és a főváros októberi közgyűlésére előterjesztést készít a fedezet szükséges mértékű megemeléséről. A fenti intézkedések a jelenlegi szerződés értékéhez képest bruttó 344 millió forint többletkiadást jelentenek, melyről a Fővárosi Közgyűlés fog döntést hozni. A híd várhatóan 2021 decemberében adható majd vissza a közúti forgalomnak.”
A Fővárosi Közgyűlés honlapján elérhető Tüttő Kata főpolgármester-helyettes előterjesztése KGY/2020/40/E011 számon, amelyet 2020. október 28-án nyújtott be a közgyűlésnek, ám határozat azóta sem született az ügyben. Igaz, arról Karácsony Gergely főpolgármester jelenleg egy személyben dönthet a veszélyhelyzetből fakadó különleges jogosítványai miatt, mivel a közgyűlés a vírushelyzet miatt nem ülésezik. Csakhogy – mint ahogyan azt már jeleztük –
a főváros jelenleg nem biztosítana többletforrást a felújításra, sokkal fontosabbnak tartja, hogy kormányellenes plakátkampányt indítson.
Mindennek a levét a helyben lakók isszák meg, mivel a Csömöri úti felüljáró helyett használt alternatív útvonalakon egyre nagyobb a forgalom, például az Erzsébet királyné útja–Kolozsvár utca találkozásánál, valamint a Miskolci utcában.
Nincs válasz a Budaörsön közelmúltban történt jogsértésre.
Egy ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar diákolimpikonok a hétvégén Kolozsváron.
Egy néző zavarta meg a fellépést Gútán.
Egyszerű amatőrség állhat a háttérben.
Nincs válasz a Budaörsön közelmúltban történt jogsértésre.
Egy ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar diákolimpikonok a hétvégén Kolozsváron.
Egy néző zavarta meg a fellépést Gútán.
Egyszerű amatőrség állhat a háttérben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.