időjárás 29°C Pál 2022. június 30.
logo

Nemet mond Gyurcsányékra a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Tóth Béla
2021.02.10. 21:04
Nemet mond Gyurcsányékra a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Semmiképpen nem akar a Gyurcsány Ferenc irányította ellenzéki összefogásba beszállni a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP). Az önállóan való indulás lényegében elvárás is a párton belül, ugyanakkor kemény munka vár még rájuk 2022-ig, mert a jelöltállítás mellett a baloldali nyomásnak is ellen kell állniuk.

Átírta a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) tervét az a decemberi törvénymódosítás, amely szerint a 2022-es országgyűlési választáson csak az a párt szerepelhet listán, amelyik legalább 14 megyében és a fővárosban 71 egyéni választókerületben önálló jelöltet állít. A viccpárt terve előzetesen az volt, hogy nem állítanak egyéni jelöltet olyan választókerületben, ahol az ellenzéki összefogás esélyes a kormánypártok ellenében. Erre a módosítás miatt aligha van esélyük.

Kovács Gergely, a párt elnöke többször kijelentette, hogy mindenképpen külön szeretnének indulni, nem áll szándékukban beszállni a baloldali koalícióba, ennek ellenére a balliberálisok megpróbálnak nyomást gyakorolni a szervezetre.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a Klubrádiónak adott nyilatkozatában már november végén arról beszélt, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak nem marad más választása, „vagy nem indul el a választáson, vagy velük működik együtt”.

Nem véletlen a baloldali nyomás az MKKP-n, hiszen a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy tényezővé vált a kutya párt. A Medián januári felmérése szerint a harminc év alatti választók 13 százaléka választaná biztosan a pártot, ami azt jelenti, hogy a Jobbik és a Momentum mögött a Fidesszel együtt a harmadik legtámogatottabb párt. Egy, a ferencvárosi önkormányzat által megrendelt kutatás mutatta ki, hogy a kerületben a biztos választók körében nyolc százalékon áll a párt. Ezekből arra lehet következtetni, hogy az MKKP főleg a fővárosban és a fiatalok körében népszerű.

A kutya párt mindenképpen külön szeretne indulni, ahhoz pedig, hogy ez sikerüljön, leginkább vidéken kell erősödnie.

A pártelnök Kovács Gergely is elismerte, hogy a legnagyobb munka az aláírásgyűjtés lesz. – Most aztán tényleg az fog kelleni, ha országosan jelen akarsz lenni, hogy legyen önkéntesed, aki Vas megye 5-ben és Nógrád 26-ban is aláírást gyűjt neked – nyilatkozta novemberben az Azonnali.hu-nak.

A viccpárt egyelőre határozottan kiáll az önálló indulás mellett.
Fotó: MTI/Mónus Márton

– Van egy alapfeltételezés, hogy aki a kutya pártra szavaz, az egyébként az ellenzékre szavazna. Erről én soha nem láttam semmit. Aki a kutya pártra szavaz, az ránk akar szavazni – jelentette ki a pártelnök Kovács Gergely egy a 24.hu által készített interjúban. Az ellenzéki összefogásról azt mondta, hogy ember legyen a talpán, aki meg tudja különböztetni ma az LMP-t, a Jobbikot, a DK-t vagy a Momentumot, ő maga se tud különbséget tenni. Hozzátette, meglátása szerint csakis a kétosztatúság és egymás fikázása a lényeg.

A Partizán.hu-nak adott interjújában Döme Zsuzsanna, az MKKP ferencvárosi alpolgármestere kijelentette, hogy a kutya pártban egyelőre jelölt-jelöltekről beszélnek.

Azon dolgoznak, hogy a szükséges 71 helyen el tudjanak indulni majd egyéniben a 2022-es országgyűlési választáson, ebben az esetben lehet országos listájuk.

Kiemelte: a jelöltek bejelentésére még ráérnek. Kérdésre válaszolva elmondta azt is: nem biztos, hogy az ellenzéki előválasztáson el tudnak indulni, mint megjegyezte: „ennek a feltételei most alakulnak a pártoknál is”. – Úgy látjuk, olyan feltételek lesznek, amelyeket mi nem szeretnénk aláírni – fogalmazott Döme Zsuzsanna. Példaként említette, hogy ha egy kutya párti jelölt nyerne az előválasztáson, akkor azt nem szeretnék, hogy minden pártnak a jelöltje legyen. Ezeket feloldhatatlan dilemmáknak nevezte. Szavai szerint emiatt nem fognak tudni az előválasztáson elindulni, de reményét fejezte ki, hogy az országos megméretésen igen.

– A hat párt másképp működik, mint a kutya párt. Mi nem szeretnénk ilyen koordinációkkal ülni a tárgyalóasztalnál – jegyezte meg.

Hozzátette: ők teszik a dolgukat, ahogy eddig, és nem foglalkoznak pozíciók osztásával. Mint elmondta, ők azért csináltak pártot, hogy a saját útjukat járják, és nem azért, hogy néhány helyet ki tudjanak maguknak sírni az összefogásból. A ferencvárosi alpolgármester szerint a kutya pártiak körében ma már sokkal inkább elvárás ez a fajta gondolkodás, és sokan jelzik, hogy nem lenne megbocsátható, ha részt vennének az összefogásban.