
Fotó: Unsplash
BE SEM OLTATTA MAGÁT
Arról nem is beszélve, hogy praktizáló orvos létére erősen oltásellenes, amit jól mutat, hogy egészségügyi dolgozóként eddig nem oltatta be magát, és pácienseit is megpróbálja elbizonytalanítani. Az Origónak sikerült beszélni egy erdőkertesi lakossal, aki elmondta, hogy a településen két háziorvos praktizál.
– Amíg Kiss Csaba megtagadta az oltások beadását, addig a másik szakember folyamatosan olt, napi 20-30-40 embernek adja be az életmentő vakcinát
– ismertette a körülményeket az informátor, aki tíz-húsz idős emberrel beszélgetett az elmúlt napokban. Állítása szerint a faluban gyorsan terjedt a híre annak, hogy „az egyik orvos nem olt.”
– A felemás helyzet nagy riadalmat okozott az idősebb korosztály körében, főleg, hogy Európában gyorsan terjed a járvány harmadik hulláma – magyarázta, hozzátéve, hogy akciójával Kiss nemcsak az oltások iránti bizalmat gyengítette, hanem komoly zavart okozott az oltási rendben.
– Kapunk-e oltást egyáltalán, és ha igen, mikor leszünk beoltva? – elmondása szerint ezek a kérdések merülnek fel a helyiekben. Arról is beszámolt, hogy fele olyan gyorsan halad a vakcináció, mint kellene, sok embert átirányítottak a veresegyházi oltópontra. Kérdésünkre elmondta azt is, hogy a baloldali háziorvos nemcsak a kínai és az orosz vakcinákat hanyagolja, hanem egyáltalán nem olt. Az Origo megkérdezte az ügyben Kiss Csabát, aki e cikk megjelenéséig nem reagált a megkeresésre. A háziorvostól azt szerették volna megtudni, hogy már beoltatta-e magát az öt elérhető oltóanyag egyikével, igaz-e, hogy nem hajlandó egyik vakcinával sem oltani, valamint valóban megtagadja-e az oltás beadását a betegeitől a harmadik hullám idején.
TUZSON BENCE NYÍLT LEVELE A „HÁZIORVOSNAK”
A történtek kapcsán felháborodott Tuzson Bence, a dunakeszi választókörzet fideszes vezetője, aki szerint természetesen a vakcina az egyetlen megoldás a vírus legyőzésére. „Megdöbbenten értesültem arról, hogy Kiss Csaba erdőkertesi háziorvos nem hajlandó beoltani a körzetéhez tartozó pácienseket koronavírus-fertőzés elleni vakcinával, még az ő kifejezett kérésükre sem!” – írja a baloldali háziorvosnak címzett nyílt levelében a kormánypárti politikus, aki arra szólította fel Kisst, hogy csatlakozzon azon háziorvos kollégáihoz, akik nap mint nap időt, energiát nem kímélve oltják a regisztrált pácienseket, ezáltal életeket mentenek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!