időjárás 13°C Eliza, Eszter 2022. május 24.
logo

A harmadik hullámra is érvényes a gyülekezési tilalom

Végh Attila
Forrás: police.hu
2021.03.19. 14:10
A harmadik hullámra is érvényes a gyülekezési tilalom

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) március 19-én kiadott közleményében figyelmeztetést adott ki a koronavírus-fertőzés miatt hozott korlátozó intézkedésekkel kapcsolatban. A rendőrség továbbra is következetesen érvényt fog szerezni a hatályos jogszabályoknak a magyar polgárok egészsége, életének védelme érdekében.

Fotó: Police.hu

A rendőrség újra kihangsúlyozta, hogy a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) kormányrendelet értelmében

rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, gyűlést tartani, illetve annak helyszínén tartózkodni is jogsértő.

Ez érvényes a társadalmi szervezetek és politikai pártok által szervezett gyűlésekre is, a fertőzésveszély miatt most az ilyen rendezvények, illetve a polgári kezdeményezés alapján szervezett összejövetelek megtartása is tilos. A rendőrség a jogsértőkkel szemben a törvény által biztosított szankciókat alkalmazva minden esetben eljár.

Az ORFK emlékeztetett arra, hogy a budapesti, 2021. március 15-i jogellenes gyűlések miatt 273 eljárás indult. A rendőrök 24 résztvevővel szemben tettek feljelentést a közterületen kötelező maszk használatának a hiánya miatt. A hatályos törvény szerint a jogellenes gyűlésen résztvevők százötvenezer forintig, ismételt elkövetés esetén kétszázezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújthatók, ha pedig szabálysértési eljárás is indul, a pénzbírság akár ötszázezer forint is lehet.

A Mi Hazánk Mozgalom március 15-i vonulása a bezárások ellen Fotó: Kurucz Árpád

A rendőrség cáfolta, hogy március 15-én a budapesti Kossuth téren és a Vigadó téren tartott jogellenes tüntetéseken bárkivel szemben is kényszerítő eszközt alkalmaztak volna a járőrök.

Dúró Dóra országgyűlési képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese a Facebookon hozta nyilvánosságra azt a hírt, hogy a rendőrök gumibottal megütötték pártja VI. kerületi elnökét, Tanberger Tibort. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője által azonnal elrendelt vizsgálat az állítólagos bántalmazást nem igazolta, azt a helyszín közelében működő térfigyelő kamerák felvételei, a környéken szolgálatot teljesítő rendőri egységek kamerafelvételei, illetve a helyszínre vezényelt járőrök és parancsnokaik nyilatkozatai sem támasztották alá – közölte a rendőrség.

A Facebook-bejegyzésben megnevezett politikussal a BRFK vezetőinek sikerült felvenni a kapcsolatot. Tanberger telefonos meghallgatása során igazoltatása körülményeit nem a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese által leírt módon adta elő. A Magyar Nemzet információi szerint az ellenzéki politikus nem tudta megmondani, pontosan mikor, hol történt az állítólagos rendőri bántalmazás a Vigadó téren. A jogszabályok szerint hivatalos meghallgatásnak minősülő telefonbeszélgetés végén – melyre az eljáró rendőr figyelmeztette a Mi Hazánk Mozgalom VI. kerületi elnökét – kijelentette, sérelmére senki semmiféle bűncselekményt nem követett el, így aki ennek az ellenkezőjét állítja, az megvalósítja a hamis vád bűntettét.