– Magyarország közelít a másfél millió beadott vakcinához, ezzel átoltottságban, lakosságarányosan továbbra is a második az Európai Unióban – hívta fel a figyelmet Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Facebookra feltöltött videonyilatkozatában. Rámutatott: a már beadott vakcinák harmada, azaz csaknem félmillió keletről érkezett, tehát félmillió ember van már azért biztonságban a koronavírussal szemben, mert ezeket az oltásokat kapta meg. Úgy vélte:
ha a baloldalon múlt volna, még mindig várnának az oltásokra, hiszen a baloldal egyértelműen nemet mondott a keletről érkező vakcinákra. Sőt – folytatta – még petíciót is indítottak, amivel be akarták tiltani a kínai vakcinákat.
– Nincs ezen mit szépíteni: az oltásellenes baloldal félmillió ember életét kockáztatta volna csak azért, hogy lassítsa az oltási folyamatot, ezzel ártson a kormánynak, és politikai tőkét kovácsoljon magának. Nekik még az emberi élet sem számít. Szégyelljék magukat! – fogalmazott.