György István: Rugalmasan reagálunk az oltási igényekre
Az államtitkár kiemelte, azok vannak a legnagyobb veszélyben, akik egy vakcinát sem kaptak.
Az államtitkár kiemelte, azok vannak a legnagyobb veszélyben, akik egy vakcinát sem kaptak.
Menczer Tamás bejelentette: Kínából és Oroszországból is jönnek szállítmányok a következő hetekben.
Menczer Tamás: Három nap alatt hetven, a keleti vakcinákat támadó cikk jelent meg a magyar baloldali sajtóban.
Böcskei cége dolgozik a párt brüsszeli csapatának, sőt maga is tanácsadója Gy. Németh Erzsébetnek.
A baloldalt felelősség terheli minden olyan ember haláláért, akit ők beszéltek le az oltásról – közölte a Fidesz frakcióvezetője.
A kormánynak a járványhelyzetben kétszeresen is fontos, hogy valamennyi társadalmi csoport hangját meghallja.
A kormányhivatal szerint a polgármesterek az életek védelme helyett az oltásellenes politikát szolgálják ki.
A Fidesz szerint az ellenzék a keleti vakcinák elutasításával félmillió ember életét kockáztatta volna.
Az oltások haladási ütemében már elsők vagyunk, napról napra több magyar polgár kapja meg valamelyik vakcinát.
Az oltásellenes Komáromi Zoltán árnyékminiszterből lett Gyurcsány kedvenc háziorvosa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A saját otthon megteremtése sokak számára egy új életszakasz kezdetét jelenti, amely pénzügyi és személyes szempontból is komoly mérföldkő.
Az MTK továbbra is mély gödörben ül. Két hazai meccsén összesen tíz gólt kapott.
A jemeni húszi lázadók nagy valószínűséggel először vetettek be kazettás töltetű rakétát Izrael ellen – közölte vasárnap az izraeli légierő egy két nappal korábbi támadásra utalva.
A Tisza Párt ifjúsági tagozatává silányult Momentum egykori elnöke Ukrajnát már nagyon az EU-ban látná.
Ukrajna immár nyíltan zsarolja hazánkat létfontosságú energiabeszerzési útvonalának elvágásával, ha továbbra sem támogatja uniós csatlakozását – jelentette ki Magyar Levente.
Washington gazdasági kényszert alkalmaz, de egyben lehetőséget is kínál Oroszországnak.
Somfalvi Bence nem értette, miért állította ki őt a bíró, a videót nézve azt nem érteni, hogy mit nem értett a brutális játékos.
Mi lesz, ha akad majd egy szülő, aki nem viseli el tovább ezeket, és megkeresi az elkövetőket egy jó hatlövetűvel?
Ukrajna immár nyíltan zsarolja hazánkat létfontosságú energiabeszerzési útvonalának elvágásával, ha továbbra sem támogatja uniós csatlakozását – jelentette ki Magyar Levente.
Washington gazdasági kényszert alkalmaz, de egyben lehetőséget is kínál Oroszországnak.
Somfalvi Bence nem értette, miért állította ki őt a bíró, a videót nézve azt nem érteni, hogy mit nem értett a brutális játékos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.