György István: Rugalmasan reagálunk az oltási igényekre

Európában elsőként hazánk biztosította a harmadik oltás lehetőségét, amit elsősorban a krónikus betegeknek és az időseknek ajánlanak – nyilatkozta lapunknak György István, és hangsúlyozta: a legnagyobb veszélyben továbbra is azok vannak, akik még egyszer sem oltatták be magukat. A Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerint gördülékenyen zajlik az időpontfoglalás a harmadik oltásra.

Csekő Imre
2021. 08. 13. 5:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A főváros azt kommunikálja, a kínai vakcina nem nyújt megfelelő védettséget az időseknek. Mennyire vannak ők veszélyben?


– Ez egyáltalán nincs így. Ez a baloldal oltásellenes kampányának a része. Bevallott céljuk, hogy akadályozzák az oltást, elhúzzák a járványt, mert így nagyobb esélyt látnak a hatalom megszerzésére. Azok a leginkább veszélyeztetettek, akik egyetlen dózist sem kaptak. Ezért ha a baloldal igazán aggódik az emberekért, akkor jobban tenné, ha őket biztatná oltásra. Az igaz, hogy az idősebbeknél előfordulhat, hogy lassabban alakul ki az immunitás a szervezetükben, de ez nem vakcinafüggő. Ráadásul az antitestszám csak az egyik paraméter, ami alapján meg lehet állapítani a védettséget. Nem lehet pusztán ebből következtetni annak meglétére. A harmadik, emlékeztető oltás az idősek és a krónikus betegek esetében mindenképpen ajánlott. Fontos tudni, hogy már a második dózis után is jelentősen csökken a megbetegedés és még inkább a kórházba kerülés veszélye. Százszázalékos védettség sajnos egyetlen oltás esetében sincs, de a harmadik dózis után minimálisra csökkenthető annak a valószínűsége, hogy valakinél súlyos megbetegedés alakuljon ki.


– A sajtóban egyesek kongatják a vészharangot, hogy veszélyt jelenthet a szeptemberi iskolakezdés, mert a tanév elején oltják csak a diákokat. Mit válaszolna erre?


– Az ilyen félinformációkon alapuló megnyilatkozások mutatják, hogy egyesek továbbra is a pánikkeltésben érdekeltek, nem pedig az összefogásban. És ahogy valamilyen ürüggyel minden tanévkezdéskor, úgy most is felhasználják a gyerekeket a negatív kampányukhoz. Az igazság az, hogy Magyarországon az egyik legmagasabb a diákok átoltottsága, hiszen a 12–15 évesek oltására már június közepe óta lehet regisztrálni és időpontot foglalni, és az oltóhelyek egész nyáron nyitva vannak. Már közel 200 ezer 12–17 év közötti fiatalt regisztráltak a szülők és több mint 80 százalékuk meg is kapta az oltást. A magyar iskolák jóval nagyobb biztonságban kezdhetik a tanévet, mint a többi európai országban. A felelősségteljes szülők az iskolakezdésre már akár a második adag Pfizert is beadathatják gyermeküknek. Ezenfelül valóban indítunk egy külön akciót: augusztus 30-án és 31-én, valamint szeptember 2. és 3. között oltás lesz – immár az iskolákban, ahol minden gyermeket el tudunk érni. Hangsúlyozottan arra kérjük a szülőket, hogy ha lehet, ne várják meg ezt az időpontot, gyermekük biztonsága érdekében lépjenek maguk, és már a nyáron oltassanak.


– Hogyan halad a határon túliak oltása? Hol és mennyien érdeklődnek a lehetőség iránt?


– Az ukrán határon nagyságrendekkel meghaladja az érdeklődés a többi szomszédos ország átkelőinél tapasztaltat. Keleti szomszédunktól eltérően a többiek ugyanis már jobban állnak az átoltottsággal. Kárpátaljáról három oltóhelyen fogadtuk eddig a jelentkezőket: Lónya, Barabás és Záhony határátkelőhelyeknél. A lónyai oltóponton fokozatosan csökkent az érdeklődés, ezért itt megszüntettük a lehetőséget. Folyamatosan figyeljük az igényeket és azoknak megfelelően növeljük vagy csökkentjük a kapacitásokat. Az utóbbi napokban gyengült az érdeklődés, részben azért, mert aki szeretett volna oltást kapni, már túl van rajta, másrészt mert folyamatosan változnak a határátlépési szabályok Ukrajnában is. Mintegy húszezren kaptak oltást eddig a határon túli régiókból, és ennek nagyjából kilencven százalékát tették ki a kárpátaljai jelentkezők.


– Mikor folytatódhat a hátrányos helyzetű régiókba szervezett oltás? 


– Júliusban mind az öt oltóbusz a határ menti oltóhelyeken volt, de most visszairányítjuk őket a hátrányos helyzetű településekre. Minden esetben, az oltást igénylők számának megfelelően, rugalmasan reagálunk. 

 

– Akik az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett vakcinát kaptak, de a harmadik dózist nyugati oltóanyagból kapják, fognak tudni utazni?


 – A védőoltások célja a betegség megelőzése, az utazás egy másik kérdés. Ezt minden esetben a tagállamok belső szabályai döntik el. Kiadjuk minden beoltottnak az unió zöldkártyáját, amin természetesen fel van tüntetve a harmadik vakcina típusa és az oltás ideje, de az adott ország határozza meg, hogy ezt miként fogadja el. Egyes tagállamok továbbra is PCR-tesztet kérnek az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett vakcinák esetében, más országok viszont gond nélkül elfogadják minden magyar zöldkártyáját. A szállodák általában rugalmasak a foglalásoknál, hiszen a turizmus sok európai állam számára nagyon fontos. A tagállamok akár naponta változtathatják a szabályokat, ezért ajánlott a kiutazás előtt a külügyi szolgálat honlapján tájékozódni, ahol pontosan elérhetők a beutazáshoz szükséges információk.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.