Napról napra, dinamikusan emelkednek a járványügyi adatok, az előző 24 órában 4211 újabb magyar állampolgár szervezetében mutatták ki a vírust, és meghalt 136 koronavírusos beteg. Az elhunytak között a legfiatalabb 46, a legidősebb 96 esztendős volt – számolt be az előző napi adatokról Müller Cecília. Az országos tiszti főorvos közölte: a súlyos állapotú betegek is egyre többen vannak, jelenleg 6367 Covid-fertőzöttet ápolnak kórházban és 622 személy szorul gépi lélegeztetésre.
– Egyre több fiatalabb betegnél fordul elő, hogy hirtelen, egyik napról a másikra jelentősen súlyosbodik az állapota, és kórházba kerül – jelezte a szakember, hozzátéve: fontos a higiénés szabályok betartása, mert a vírusmutánsok egyre komolyabb megbetegedést okoznak.
– Egyre nagyobb a nyomás a kórházakon is, további szigorításokat azonban csak akkor kell bevezetni, ha az elkerülhetetlen. Erről a mai ülésén dönt a kormány – mondta az országos tiszti főorvos. Müller Cecília kitért rá, hogy fontos a vírus terjedésének megakadályozása, amit elsősorban az egyéni és a közösségi védelemmel, tehát az oltásokkal lehet elérni. Közölte: a mostani, szerdától szerdáig tartó oltási héten a háziorvosok 250 ezer adag Sinopharm- és további Moderna-vakcinákat kapnak, a kórházi oltópontokon pedig 114 660 adag Pfizer-szérummal folytatódik az idős emberek oltása. Tájékoztatása szerint
holnap 74 ezer, 18–60 év közötti, krónikus beteg kap sms-üzenetet arról, hogy a hét végén a kórházakban felvehetik az AstraZeneca-vakcinát. Az üzenet tartalmazza az oltóhelyet és az időpontot is, az sms-behívóra pedig nem kell választ küldeni. – 74 ezer ember beoltásához nagyfokú fegyelmezettségre és együttműködésre van szükség, ezért azt kérjük, hogy a kiértesítettek pontosan – se túl korán, se ne késve – érkezzenek, és hozzák magukkal a személyi igazolványukat, tajkártyájukat, illetve a kitöltött beleegyező nyilatkozatot, amit a Vakcinainfo.gov.hu oldalról lehet letölteni
– kérte Müller Cecília, hozzátéve: a kórházi oltópontokon megfelelő számú oltóhelyet fognak megnyitni. A tiszti főorvos beszámolt róla, hogy Magyarország már 31 milliónál több oltóanyagot lefoglalt, azonban eddig ebből valamivel több, mint kétmillió érkezett meg. Ezek egy részét eloltották, egy része a második adagra van félre téve, és van, ami még úton van. Közölte:
a korábban beérkezett százezer adag Szputnyik oltóanyagot felszabadították, ezt a jövő héten eloltják. – Eddig 758 ezer személy be lett oltva, 253 ezernél is többen már a második adagot is megkapták, jövő szerdáig pedig újabb 529 ezer immunizálása történhet meg.

Müller Cecília felhívta a figyelmet, hogy akinek már van időpontja a második oltásra, az nem változik, az AstraZeneca-oltóanyag pedig 18 éves kor felett immár bárkinek adható, mert már van kellő számú információ ehhez. Megjegyezte, hogy Kaposváron az önkormányzat adminisztratív segítséget küld az oltópontokra, ez a gyakorlat máshol is üdvözlendő lenne. Elmondta, hogy a második adagnak ugyanolyan típusú vakcinának kell lennie, mint az elsőnek, mert a gyártók csak így vállalják a garanciát a szérum hatásosságára. – Az eddig regisztráltak húsvétig megkaphatják az első oltásukat – erősítette meg végül Müller Cecília.
Az egyre fokozódó járványhelyzet miatt Szlovákia értesítette hazánkat, hogy ma reggeltől lezárták a Letkés és Ipolyszalka közötti határátkelőhelyet, és arra kérték a magyar hatóságot, hogy az új, Monostori Duna-hídról tereljék el a személyforgalmat a régi komáromi határátkelőhely irányába