– Amennyit hoz a személye, annyit visz is, illetve amennyire mobilizálná az ellenzéki szavazókat, annyira mobilizálná – ellenkező pólussal – a Fidesz szavazóit is – mondta a politológus. Zárug szerint viszont az biztos, hogy sem a kizárólagos karakterharc, sem a kizárólagos gyurcsányozás már nem lesz elég a 2022-es kampányban egyetlen ellenzéki jelölttel szemben sem.
Ezzel szemben Volner János független képviselő politikai átverésnek nevezte az egyik, Civitas Intézet által elkészített közvélemény-kutatást, amely a Jobbik erősödését mutatta a baloldali összefogásban. Az egykori jobbikos politikus szerint az intézet klasszikus pártháttérintézmény volt, amelynek a volt vezetője szervesen részt vett a Jobbik programalkotásában, valamint a párt központi apparátusának a tagja volt.
– A politikai átverésnek az is a célja, hogy a Jobbik javítsa a pozícióit a baloldali összefogáson belül – tette hozzá a politikus. – A Jobbik most azzal próbálta átverni a választókat – tette hozzá –, hogy egy baloldali kötődésű volt országgyűlési képviselőt ültetett az intézet élére, Kész Zoltánt.
– Ezzel próbálják elfedni azt, hogy a Jobbik erősödését jelző intézetet valójában éppen a Jobbik finanszírozza, vélhetően mind a mai napig – fűzte hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a 2019-es európai parlamenti választásokat megelőzően a szintén a Jobbik által finanszírozott Iránytű Intézet 14 százalékra mérte a Jobbikot, amely végül hatszázalékos eredményt ért el. Volner János szerint a baloldali összefogás pártjai minél inkább megpróbálnak megszabadulni a baloldalt ténylegesen vezető DK-elnök, Gyurcsány Ferenc nevétől, ezért megpróbálnak úgy tenni, mintha a valóságostól eltérő volna az ellenzéki pártok erősorrendje.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!