Évi több tízmillió forintnyi kár keletkezik a Fővárosi Közterület-fenntartónál (FKF) az egyik műanyag konténertípus szabálytalan ürítési gyakorlata miatt.

Kapu Tibornak a neheze még csak most jön + videó
Hamarosan hazatérnek az űrmisszióról.
Évi több tízmillió forintnyi kár keletkezik a Fővárosi Közterület-fenntartónál (FKF) az egyik műanyag konténertípus szabálytalan ürítési gyakorlata miatt.
A vállalat belső működését jól ismerő forrásunk lapunknak elmondta:
az 1,1 köbméteres, zöld műanyagtartályokat – amelyek darabja nagyjából hatvanezer forintba kerül – annak ellenére ürítik az úgynevezett fésűs megoldással (vagyis a konténerek elülső perem alatt történő emelésével), hogy azok rendszeresen eltörnek emiatt, mivel nem bírják el a bennük lévő hulladék súlyát, ha az említett módon nyomás nehezedik a konténerek falára.
Informátorunk szerint a közel háromezer rossz minőségű tartályból több száz, sőt akár közel ezer darab tört el az elmúlt egy évben, s hiába panaszkodott számos ügyfél – köztük az RTL Klub –, mégsem a kímélőbb, úgynevezett villás eljárással ürítik a konténereket.
Pedig az érvényben lévő műveleti utasítás alapján az emelővillás emelési módot kellene alkalmazni, s a Magyar Nemzet birtokába került több dokumentum alapján az FKF el is ismerte a panaszos ügyfeleknek, hogy nem szabályosan ürítették a műanyag konténereket, és néhány rakodó figyelmeztetést kapott.
Ám semmilyen átfogó intézkedés nem történt, ami azért is különös, mert a főváros baloldali vezetése már legalább egy éve tudott a pénznyelő gyakorlatról. Bár Tüttő Kata (MSZP) városüzemeltetési főpolgármester-helyettes utasítást is adott vizsgálat lefolytatására az ügyben, ezt valamilyen okból aztán mégsem rendelte el az FKF. Sőt, azt a munkatársat, aki szóvá tette a vezetésnél a kukák tömeges törését eredményező ürítési eljárást, halálosan megfenyegette az egyik felettese.
A korábbi dolgozó – akit február elején kirúgtak – először az FKF belső fórumain tett panaszt, valamint Tüttő Katának is jelezte a történteket, azonban egyikük sem volt hajlandó foglalkozni az üggyel. Ezért a dolgozó rendőrségi feljelentést tett a fenyegetés mellett a kukák százmilliós kárt okozó kezeléséről. Úgy tudjuk, utóbbi kérdésben jelenleg a BRFK gazdasági osztálya végez adatgyűjtést. Figyelemre méltó, hogy
az FKF lapunk kérdésére nem volt hajlandó kiadni a műanyag konténerek selejtezési naplóját, amelyből pedig egyértelműen kiderül, hogy pontosan mennyi tört össze.
Ehelyett egy tavalyi Index-cikket ajánlottak a figyelmünkbe, amelyben az áll, hogy évente átlagosan 195 tartály „minőségi cseréjét” végzik. Azonban az olyan egyszeri eseményeken, mint például a Forma–1-es futam, értelemszerűen nem kérnek cserét a kukákra, ezért a forgalomból kivont tartályok pontos száma csak a selejtezési naplóból derül ki.
Hamarosan hazatérnek az űrmisszióról.
Az Európai Bizottság elnöke magához hívatta a főpolgármestert.
A kerületet vezető Baranyi Krisztina úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.
A Real–PR 93. felmérése szerint csak a nagypártok erősödtek.
Hamarosan hazatérnek az űrmisszióról.
Az Európai Bizottság elnöke magához hívatta a főpolgármestert.
A kerületet vezető Baranyi Krisztina úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.
A Real–PR 93. felmérése szerint csak a nagypártok erősödtek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.