Megmutatta igazi arcát a patinás Corvin Áruház

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Megkezdődött a Blaha Lujza téren álló Corvin Áruház homlokzatának felújítása. Immár közel három éve került le az épületről a csúf alumínium borítás, azzal a céllal, hogy megkezdődjön az épület felújítása, ugyanis Kocsis Máté, Józsefváros akkori kormánypárti polgármestere háromszáz millió forintot lobbizott ki az épület rekonstrukciójára.

2021. 04. 07. 18:21

– nem épül meg a pavilonépület: nem hagyományos pavilon lett volna, hanem egy kávézó és kiállítótérrel egybekötött közösségi tér a város kultúrájának szolgálatában,

– a térépítészeti, közlekedési, közműkiváltási építési tételeket csökkentik

– a buszváró (nagy méretű vasbeton utasváró) megépítése elmarad

– elhagyják az új ügyfélközpontot az aluljáróban – amelynek megépítése pedig a Blaha Lujza téren kifejezetten indokolt lenne, mivel naponta 200-300 ezer ember halad át rajta

– elmarad a bővítményként tervezett lift az aluljáróban

– a szintén bővítményként tervezett nyilvános illemhelyet sem építik meg az aluljáróban

– nem valósítják meg az aluljáró éjjeli lezárhatóságát szolgáló rácsredőnyrendszert sem.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.