Leleplezik a baloldal oltásellenes nyilatkozatait

Az Alapjogokért Központ szerint az utókornak majd látnia kell, ki állt a jó és ki a rossz oldalon. Az oltásellenes baloldal akciói nem érik el céljukat.

Magyar Nemzet
2021. 04. 06. 10:36
Gyurcsny Ferenc
Salgótarján, 2017. november 18. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, korábbi miniszterelnök beszédet mond a pártja országos választási programbemutató salgótarjáni rendezvényén 2017. november 18-án. MTI Fotó: Komka Péter Fotó: Komka Péter
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Alapjogokért Központ legújabb, szembesítő kampányában a baloldali politikusok és „szakértők” olyan kijelentéseit és akcióit mutatja be, melyek a COVID-védőoltások iránt igyekeznek bizalmatlanságot kelteni – jelentette be a jogi elemző- és kutatóintézet. Közleményükben úgy fogalmaztak: a „minél rosszabb, annál jobb” elvét régóta valló ellenzék célja igencsak nyilvánvaló.

Ha elbizonytalanodna a lakosság a vakcinák kapcsán és kevesebben oltatnák be magukat, a járvány még inkább elhúzódhat, a korlátozásokat szükséges lenne továbbra is fenntartani, ami társadalmi elégedetlenséghez vezethet – és ez a baloldali remények szerint átsugározhat a választásokra is.

Egyes pártok nem hiába akarták „betiltani a kínai vakcinát” vagy nevezték „emberkísérletnek” az orosz oltóanyagot, és elemzőik nem hiába beszéltek arról, hogy politikai cél az oltakozási kedv aláásása, vagy arról, hogy a „gyászból adódó fájdalmakat” szavazatokra is lehet fordítani.

Lehet, a vírust tekintik a baloldali összefogás hetedik erejének? – tette fel a kérdést az Alapjogokért.

Hozzátették: tekintettel arra, hogy immáron több mint 3,7 millió fő regisztrált az oltásra és 2 432 313 állampolgárt már beoltották, úgy tűnik, az oltásbizalmatlansági akciók nem érik el céljukat – azonban az utókornak majd látnia kell, ki állt a jó, és ki a rossz oldalon. A szembesítő kampányról további információkat a központ Facebook-oldalán tudhatnak meg: https://www.facebook.com/alapjogokert/photos/a.769799143052160/4224642200901153/

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.