Tarlós szerint nem Karácsony dönt a miniszterelnök-jelöltségéről

Egyórás interjút adott az Inforádiónak Tarlós István, Budapest korábbi főpolgármestere. A Lánchíd témaköre mellett szó esett a patkányirtásról és Karácsony Gergelyről is. A főpolgármesterről elődje azt mondta, nem biztos, hogy csak az ő döntése az, hogy indul-e miniszterelnöknek jövőre.

2021. 04. 12. 19:47
2020.01.13. Tarlós István interjú Fotó: Arpad Kurucz
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Gy. Németh Erzsébet és barátai tehetnek akárhány feljelentést ebben az ügyben, mi tiszta lelkiismerettel állunk elébe – összegezte a miniszterelnöki megbízott.

A vizsgálóbizottság azóta sem talált semmit, ellenben nagy a csend a busztender és a patkányirtás pályáztatása körül is – hívta fel a figyelmet Tarlós.

Az iparűzési adóról úgy nyilatkozott, annak elengedése nem nyomhat olyan sokat a latban, mint azt láttatni szeretnék, a parkolási pénzek pedig a kerületekhez folynak be. Erről egyébként most is elmondta, hogy ő annak idején megpróbálta egységesíteni, de nem járt sikerrel, szerinte nem csak pénzügyi érdekek akadályozzák ezt, és nem véletlen, hogy Karácsonyék sem nyúltak hozzá a kérdéshez.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.