Ferencvárosban nagycsütörtökön provokálják a keresztényeket

Vejkey Imre: Nem tűrhetjük némán, hogy ránk gyújtják templomainkat és szent ünnepeinken gyalázzák a keresztény közösséget!

Magyar Nemzet
2021. 04. 01. 16:18
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagycsütörtökön a kilencedik kerületi Ferenc téren – egyelőre nem tudni, hogy kik – egy olyan, Jézus Krisztust ábrázoló plakátot tettek ki, amelyen a szivárványos genderlogó látható.

Vejkey Imre, a parlamenti imacsoport KDNP-s vezetője lapunknak reagálva elmondta:

Felháborítónak tartom, ami történt és felszólítom Ferencváros polgármesterét, hogy tüntesse el ezt a gyalázatot a közterületről, és az agresszorokat is felszólítom, hogy fejezzék be a keresztényüldözést.

Vejkey Imre így folytatta:

Nem tűrhetjük némán, hogy ránk gyújtják templomainkat, tönkreteszik harangjainkat és szent ünnepeinken gyalázzák Jézust és a keresztény közösséget!

Hozzátette: vissza kell térnie világunknak a devianciából a normalitáshoz, és mindenkit arra kért, hogy álljunk ki a keresztény értékek mellett, és minél többen adjunk hangot annak a véleményünknek, hogy ez tűrhetetlen.

Egyébként

ugyanezen a IX. kerületi téren állították fel a nagy port felvert Black Lives Matter-szobrot, amely azonban csak pár órán át állhatott háborítatlanul a szobornál megjelent tüntetők miatt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.