A városháza előtt kezd hozzá a Karácsony Gergely-féle városvezetés a kezelésében álló XV. kerületi utak felújításához. Mint azt már megírtuk, ez a nagy területen fekvő, és kiemelkedő lélekszámú kerület bővelkedik a rossz minőségű közutakban.

fotó: archív/MTI
Az önkormányzati tulajdonú, de fővárosi kezelésű közterületekkel kapcsolatban korábban kérdeztük Karácsony Gergely hivatalát, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy mindez annak tudható be, hogy az előző fővárosi vezetés 2019-ig nem végezte el ezeknek az utaknak a felújítását. Ugyanezt kommunikálta Cserdiné Németh Angéla polgármester is. Ugyancsak megírtuk, hogy
ezzel mindkét nyilatkozó önellentmondásba keveredett.
A DK-s polgármester ugyanis, aki 2018-ban alpolgármesterként váltotta Hajdu Lászlót a kerület élén, nyáron arról értesítette a lakosságot, hogy az akkor már Országgyűlésben ülő Hajdu, még polgármesterként beadványt nyújtott be a fővárosi közgyűlés elé, amire megérkezett a válasz: a Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság május 11-én döntött arról, hogy 2019-ben biztosítja a Zsókavár és az Erdőkerülő utca felújítását.
Ezek a munkálatok azonban nem kezdődtek meg, annak ellenére sem, hogy a baloldal budapesti győzelme után Cserdiné Németh Angéla lett az elnöke annak a testületnek – a Városfejlesztési és Közlekedési Bizottságnak – amely az útfelújításokért felel,
ráadásul a DK-s kerületvezető két másik bizottságban is helyet foglal, ezek közül az egyik a Közbeszerzési Bizottság.

Fotó: archív/szórólap
Másfél év visszafelé mutogatás után tehát végre megkezdődik az első komoly fővárosi útfelújítási projekt a kerületben. De nem az újpalotai Zsókavár és Erdőkerülő utcában, ahol a lakótelep miatt többen és sűrűbben laknak – így a gépjárműforgalom is jóval élénkebb – hanem Rákospalota szélén, a városháza előtt.