– Gyurcsány Ferencék terve az, hogy a törvények be nem tartásával az újonnan megalakuló Országgyűlés visszavenné az Alkotmánybíróságtól annak a jogköreit, és egy határozattal érvénytelenné tennék az Alaptörvényt – fogalmazott Szánthó Miklós.
Az Alapjogokért Központ igazgatója hozzátette, hogy
aki feles többséggel akar kétharmados törvényeket módosítani, attól az sem áll távol, hogy a hatalmáról akkor se mondjon le, ha elveszít egy választást, márpedig a baloldal láthatóan erre készül.
– Az őszödi beszéd 15 év távlatából is a magyar demokrácia mélypontja. Gyurcsány Ferenc beszédében beismerte a jogállam és a demokrácia teljes megcsúfolásának a kormányzati trükkjeit – fogalmazott Tóth Erik.
– Gyurcsány nem vész el, csupán átalakul. Ma is ő a baloldal vezetője, csak nem a színpadról, hanem a háttérből irányít
– tette hozzá az elemző.
– A kormány vakcinabeszerzésének és a magyar emberek fegyelmezettségének is köszönhető, hogy enyhíteni lehetett a védelmi intézkedéseken. A vírust még nem, de a járvány harmadik hullámát sikerült leküzdeni – emelte ki Párkányi Eszter. – Fontos, hogy az oltakozási kedv tovább javuljon, amelyet a baloldal oltásellenes, politikai és nem szakmai alapú kampánya hátráltatott hosszú hónapokon át – érvelt az elemző.
A Bolond lyukból című rovatban arról volt szó, hogy ha nem akar az emberiség kihalni, akkor egyesek szerint kénytelenek leszünk áttérni a rovarevésre. – Nincs összefüggés a környezetvédelmi célkitűzések teljesülése, valamint az ételfogyasztási szokásaink liberálisok által vágyott megváltoztatása között – fogalmazott Párkányi Eszter. Tóth Erik szerint politikai és gazdasági érdekek találkozásának is köszönhető, hogy már az Európai Unió területén is élelmiszerként forgalmazhatják a lisztbogár lárváját.
Az igazság órája, az Alapjogokért Központ és a Karc FM közös műsora minden kedden délután háromtól négyig jelentkezik a rádióban. Ismétlés szerda reggel három és négy között. De elérhető a Karc FM archívumában is, a legutóbbi adást IDE kattintva hallgathatják meg.
https://www.mixcloud.com/karcfm/az-igazság-órája-2021-05-25-1500-1600-1/