Fontos megjegyezni, hogy – az országban egyedülálló módon – a budai Várban található műemlék épületekben élő családokat kizárták a ’90-es évek eleji lakásprivatizációból, így ők akaratuktól függetlenül maradtak kényszerbérlők.
Így fordulhat elő az a rendkívül abszurd helyzet, hogy sok olyan család, amelyek már a II. világháború előtt is a Várban éltek, majd a kommunista hatalomátvétel után a tulajdonjoguktól megfosztották őket, ingatlanukat államosították, a rendszerváltás után 31 évvel is az önkormányzattól bérlik azt a lakást, amit felmenőik annak idején a sajátjukként birtokoltak.
Az sem mellékes, hogy a 2019-es önkormányzati választás előtt V. Naszályi Márta, a Párbeszéd polgármester-jelöltjeként még a bérlakások megvásárolhatóvá tételével kampányolt, most, hogy a Fidesz felkarolta a többször letagadott ígéretet, a Spirit FM Partvonal című műsorában már egész másként nyilatkozott.
A törvénytervezet V. Naszályi szerint egyenlő az önkormányzatok kifosztásával, sőt a jogszabállyal a budai Vár vagy egy nyolcszáz lakásos Airbnb hotel lesz, vagy kormányközeli emberek skanzenjává válik. A Párbeszéd politikusa a rádióinterjúban ismételten összemosta a Várban többségben lévő, sajátos történelmi előzménnyel bíró, határozatlan idejű bérleti konstrukciót a magánlakásbérleti piaccal, kijelentve, hogy a Fidesz közpénzből juttatna ingatlantulajdont a bérlőknek.

Fotó: MTI/Illyés Tibor
V. Naszályi és családja vagyoni helyzete ellentétben áll polgármesterként hirdetett lakáspolitikai elképzeléseivel, melynek kialakulásában – az I. kerületi kabinet működésére rálátó források szerint – Karácsony Gergely főtanácsadójának, Misetics Bálintnak igen nagy szerepe volt.

Fotó: MTI/Kovács Tamás
A Magyar Nemzet is megírta, hogy
az I. kerületi polgármester tavaly ősszel állt elő új lakásrendelet-tervezetével, mely egyrészt hatalmas lakbéremelést jelentene az itt élő „kényszerbérlőknek”, másrészt a lakáscseréket és a bérleti jogok örökölhetőségét érintő szigorúbb szabályozásnak köszönhetően jelentősen csorbítaná a bérlők szerzett jogait.
A cél egyértelműnek látszik: a határozatlan idejű bérleti jogok beszántásával a polgármester az általa preferált, szociálisan nehéz helyzetű bérlőkre cserélné a Vár és a kerület jelenlegi bérlőit. V. Naszályi Márta a korábbi kerületi vezetéssel ellentétben egyszerűen nem hajlandó figyelembe venni – többek között – azokat a történelmi folyamatokat, melyek során az általa vezetett önkormányzat lakásvagyona kialakult. Továbbá
egyszerűen átsiklik azon tény felett, hogy milyen privilégiumot jelentett neki, hogy a családja lakását annak idején nem államosították, így ő egy saját tulajdonú ingatlant megörökölve kezdhette meg az önálló életét, nem pedig mint „kényszerbérlő”, egy kerületi önkormányzati lakás lakójaként.
Ebből következően a polgármester azt sem hajlandó elfogadni, hogy amíg az elmaradt privatizáció miatti sérelmeket nem orvosolják a kerületben, addig minden „bérlőegyenlősítésre” irányuló törekvés felháborodást és ellenállást fog kiváltani az érintettekből.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!