A hírhedt The Economist-interjú és az angolnyelvtudás-hiány után a BKV hajójáratának megszüntetése sem hagyta hidegen a facebookos mémgyártókat.
Wintermantel Zsolt, a BKK igazgatóságának tagja is igyekezett megfejteni a főpolgármester döntését. Az általa megosztott mém alapján Karácsony alternatív magyarázatot ad döntésének, utalva arra, hogy az újdonsült miniszterelnök-jelölt az ATV Egyenes beszéd című műsorában angolnyelv-tudását „hiperpasszívnak” nevezte.
Zsigmond Barna Pál fideszes országgyűlési képviselő pedig egy olyan mémet osztott meg közösségi oldalán, amely a híres-hírhedt, méhlegelő kialakítására hivatkozó Orosz Anna magyarázatát gondolja tovább.
Egy másik vélemény szerint Karácsony a döntésével csupán vidékre csábítja a turistákat.
Mint ismert, idén nem indítja el a menetrend szerinti hajóközlekedést a Duna budapesti szakaszán a BKV. Ez a fajta közösségi közlekedés
nagyon népszerű volt a fővárosiak körében, ugyanis kiegészítette a szárazföldi közlekedést, és azoknak a családoknak is esélyt adott a sétahajókázására, amelyek nem tudták a drágább szolgáltatást igénybe venni.