2006. május 26-án hangzott el Gyurcsány Ferenc beszéde a balatonőszödi kormányüdülőben.
„Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elk…rtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. […] És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a sz…rból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit” – mondta az elhíresült hazugságbeszédében az akkori miniszterelnök, a jövő évi választásra készülő ellenzéki összefogás vezetője és kiagyalója.
Felhévizy Félixnek még most, ennyi év távlatából is összeszorul a szíve ezeket a mondatokat felidézve. Ugyanis ő is ott volt a beszéd nyilvánosságra kerülését követő spontán tüntetéseken, és ott volt akkor is, amikor azt a szörnyű rendőri lovasrohamot elrendelték; neki is menekülnie kellett, mert ha nem azt tette volna, kapott volna ő is jócskán Gyurcsány rendőreitől. Halálfélelme volt, nem túlzás ezt állítani.
Azt hittük 2010-ben, hogy Gyurcsány Ferenc és vele együtt a sokkoló beszéd, a hazugságok és a trükkök százai mind-mind a történelem szemétdombjára kerülnek.
De sajnos nem így történt. Ma fontosabb felidézni a 2006-os eseményeket, mint valaha, hiszen újból kormányzásra készülnek és újból Gyurcsány vezetésével.
Amikor azt olvassuk, hogy Dobrev Klára – Gyurcsány felesége és egyben a DK miniszterelnökjelölt-jelöltje – azt nyilatkozza, hogy nagyon büszke a férje által elmondott őszödi beszédre, akkor tisztán látszik előttünk a baljós jövőkép: visszajön a Gyurcsány-féle hazug, trükkös, zsebre játszós kormányzás, megspékelve egy kis rendőri brutalitással, ha esetleg valaki nem értene egyet a baloldali politika tervezett irányával.
A Gyurcsány–Dobrev páros semmit nem bíz a véletlenre. Már most elkezdődtek az ígérgetések. Kezdve az európai minimálbér hazugságától a minden nyugdíjas számára beígért egyszeri százötvenezer forintig.