– Az egész országban rendben zajlottak az érettségi vizsgák, ahol szinte százszázalékos volt a részvételi arány

Vitézynek már az élelmiszerbolt is szúrja a szemét Puzsér kávézójának közelében
Mindent alárendelnének a kocsmabiznisznek.
– Az egész országban rendben zajlottak az érettségi vizsgák, ahol szinte százszázalékos volt a részvételi arány
– közölte a köznevelésért felelős államtitkár az operatív törzs pénteki tájékoztatóján. Maruzsa Zoltán megerősítette, hogy május 10-től az általános iskolák felső tagozatán és a középiskolákban is visszatér a jelenléti oktatás. A tanév hátralévő részére vonatkozó intézkedések kapcsán elmondta: az egyetemek és főiskolák esetében új szabály lép életbe, amelynek értelmében
a rektor dönt arról, hogy a gyakorlati képzés és a vizsgák rendje hogyan folytatódjon.
Az államtitkár arról is szólt, hogy az iskolák a tanulmányi kirándulásokat csak osztályonként és csak egynapos formában szervezhetik meg,
az esetleges ballagási és a tanévzáró ünnepségeket pedig május 25-e után lehet csak megtartani.
Maruzsa Zoltán végül arra buzdította a 16–18 éves fiatalokat, hogy regisztráljanak a Vakcinainfo.gov.hu oldalon a védőoltásra. – Ne feledjétek: no vakcina, no party! – zárta szavait.
A köznevelésért felelős államtitkár beszámolóját követően az országos tiszti főorvos a folyamatosan javuló járványügyi adatokról számolt be. Müller Cecília elmondta: az aktív fertőzöttek, valamint a kórházban ápoltak száma is napról napra mérséklődik, a gyógyultak száma folyamatosan nő, a 18. heti szennyvízadatok pedig szintén kedvezően alakulnak, mivel országos szinten csökkent a koronavírus örökítőanyaga. A szakember ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kedvező járványügyi tendencia csak a védelmi intézkedések betartásával őrizhető meg, továbbá arra is felszólított, hogy mindenki vegye fel a védőoltások második dózisát is, mivel a teljes védelem csak a második oltás beadása után alakul ki.
Müller Cecília arra is kitért, hogy az új kormányrendelet értelmében
az óvodások és az iskolások esetében május 10-től lehetővé válik azoknak a sportlétesítményeknek a használata, amelyeket közösen vehetnek igénybe.
Május 13-tól pedig – folytatta – a kórházakban újra lehetőség lesz a tervezett beavatkozások, műtétek, valamint a rehabilitációs ellátások igénybevételére, de ezeket csak előre egyeztetett időpontban, a szabályok maximális betartása mellett lehet igénybe venni. Hozzátette: a biztonság érdekében a betegek felvételének a feltétele, hogy érvényes védettségi igazolvánnyal, vagy a tervezett beavatkozást megelőző 48 órán belüli negatív PCR-teszttel kell rendelkezniük, a beavatkozás napján pedig egy további antigénalapú gyorstesztet kell elvégezniük.
Mindent alárendelnének a kocsmabiznisznek.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
„Nevetségesek vagytok, 276 nap múlva felkenődtök a falra” – fogalmazott a frakcióvezető.
Megduplázta a teljesítményét, szabadalmi bevételei meghaladták az egymilliárd forintot.
Mindent alárendelnének a kocsmabiznisznek.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
„Nevetségesek vagytok, 276 nap múlva felkenődtök a falra” – fogalmazott a frakcióvezető.
Megduplázta a teljesítményét, szabadalmi bevételei meghaladták az egymilliárd forintot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.