Karácsony Gergely uszító kijelentésekkel, megalapozatlan állításokkal, és önmagát áldozatként beállítva igyekszik elterelni a figyelmet a közelmúltban kirobbant nyelvvizsgabotrányáról a Telexnek adott, ma megjelent promóciós interjúban.

Karácsony Gergely uszító kijelentésekkel, megalapozatlan állításokkal, és önmagát áldozatként beállítva igyekszik elterelni a figyelmet a közelmúltban kirobbant nyelvvizsgabotrányáról a Telexnek adott, ma megjelent promóciós interjúban.
Amellett, hogy a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének az országvezetői képességeivel kapcsolatban eddig is meglévő kérdőjeleket tovább szaporítja a hiányos idegennyelv-tudása, az is felmerült, hogy jogtalanul tevékenykedett adjunktusként. Sőt, azt sem sikerült még megnyugtatóan tisztáznia, hogy jogszerűen szerzett-e diplomát.
Bár a főpolgármester az ellene irányuló „szarcunaminak” nevezte ezeknek a számára kellemetlen ügyeknek a felemlegetését, arra egyáltalán nem tért ki, hogyan is fordulhatott elő, hogy a nyilvánosan elérhető életrajzaiban olyan valótlan állítások szerepeltek, hogy doktorátusa és nyelvvizsgája is van.
Ezekre a kérdésekre állítólagos diszlexiája emlegetésével sem adott választ. Az pedig igencsak különös, hogy beszámolója szerint „kinőhette” a huszonéves korában az angoltanára által diagnosztizált részképességzavart, sőt, azt is állította, hogy olyan hatékonyan „kompenzált”, hogy már az átlagnál sokkal gyorsabban képes elolvasni hosszabb szövegeket is.
A fenti ellentmondásokról olyan légből kapott állításokkal próbálta elterelni a figyelmet, hogy „a kormányzat legfelsőbb köreiből” megkérdezték tőle, „mit kér” azért, hogy ne induljon az előválasztáson. Erre szavai szerint azt a népmesei választ adta, hogy „ne legyenek ilyen gonoszak”.
Saját táborát olyan kifejezésekkel igyekezett felhergelni Karácsony, hogy a kormány „gyilkosként lép fel” vele szemben, illetve, hogy „olyasvalakivel szemben, aki meg akar ölni, muszáj felvenni a kesztyűt”.
A főpolgármester azon alaptalan, ám hangzatos állítása is a figyelemfelkeltést szolgálhatta, hogy „a kormány belülről iszonyatosan feszült”. Sőt, szerinte „olyan gyűlölettel beszélnek egymásról kormánypárti politikusok, hogy ahhoz kevés ellenzékinek lenne szókincse”.
Különös, hogy a kormányzati politika belső ügyeiben ilyen jól értesült Karácsony állítólag meg sem kérdezte a saját oldalát, a szivárványkoalíciót vezető Gyurcsány Ferencet, mit gondol arról, hogy megmérettesse-e magát kormányfő-jelöltként.
Ezt már önmagában az az árulkodó jelenet is valószínűtleníti, hogy Gyurcsány egy közös sajtótájékoztatón egyetlen feddő krákogással teljesen kizökkentette a neki nem tetszően nyilatkozó Karácsonyt.
Kevesebb a drog a piacon.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Ben Shapiro az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív politikai kommentátora és a The Daily Wire társalapítója.
Mutatjuk, hogy érdemes védekezni.
A TV2 csinibabája nem randizik akárkivel: „Csak olyan ember lesz mellettem, aki ezt szereti nézni”
Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját
Még ki sem rúgták, máris megvan Pintér Attila utódja a Vasasnál
BYD elektromos autók: már biciklinél is olcsóbb alternatívát kínálnak Szegeden
Most kaptuk: Tragédia történt az Inter Milanban, mindössze néhány órával a Bajnokok Ligája döntője előtt
Orbán nélkül a Fidesz értelmezhetetlen, és elveszítené szavazóinak jelentős részét – megjegyzések Török Gábor „nagyszerű” felvetéséről
Videón a brutális oroszországi tragédia, gyászol az ország
Végzetes szóváltás a Lidl parkolójában – Idős nő halt meg a dulakodás után
Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn
Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák
Egy autó a PSG BL-győzelmét ünneplő tömegbe hajtott, Párizs lángokba borult
Akkora verekedés volt a Lidl parkolójában, hogy egy nyugdíjas belehalt
Kevesebb a drog a piacon.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Ben Shapiro az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív politikai kommentátora és a The Daily Wire társalapítója.
Mutatjuk, hogy érdemes védekezni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.