Miközben balliberális politikusok azzal vádolják Böröcz Lászlót és a Fideszt, hogy azért szeretnék módosítani a lakástörvényt, hogy kormánypárti politikusok, ismert konzervatív emberek járjanak jól, hiszen bérlőként megvehetnék a lakásukat, addig a baloldali pártok tagjai, szimpatizánsai ugyanúgy tulajdonhoz juthatnak a budai Várban – írta a Mandiner annak kapcsán, hogy nemrég benyújtotta a lakástörvény módosításáról szóló törvényjavaslatot Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. A módosító indítvány egyik nem titkolt célja az elmúlt években sok közéleti vitát kiváltott vári lakások helyzetének rendezése, de a tervezett módosítás több tízezer családot is érinthet.
Németh Szilárd: A Tisza Párt, ha tehetné, eltörölné a rezsicsökkentést + videó
Magyar Péter pártjának képviselője is megszavazta lakossági energiatámogatások kivezetését szorgalmazó dokumentumot.