Néhány nappal azután, hogy Fekete-Győr András, a Momentum elnöke vezetésével rejtélyes egyeztetést folytattak a balliberális erők a Nógrád megyei Bátonyterenyéhez tartozó Maconkán – a titokzatos megbeszélésen csak a Demokratikus Koalíció képviselői nem voltak ott –, ezután pedig Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is úgy gondolta, meg kell jelennie a térségben.

Magyarország a világ élvonalába kerülhet a mesterséges intelligencia terén
HUN-REN: évente rendeznek mesterséges intelligenciával foglalkozó szimpóziumot, jön a tudást hasznosító spin-off cég is.