– Teljes mértékben etikátlan, hogy a főpolgármesteri hivatal országos politikai kérdésekkel foglalkozik. Egy ilyen típusú diplomáciai levél megírása nem a főváros dolga – reagált lapunknak Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője arra, hogy a miniszterelnök-jelöltek által közösen jegyzett levélről szóló közleményt nemcsak a pártközpontok, hanem a főpolgármesteri hivatal sajtóirodája is kiadta.
– Jól mutatja, hogy főpolgármester a választási kampánynak alárendeli Budapestet és már a látszatra sem figyelnek. Budapest az országos csatározás részévé válik és ennek a fővárosiak isszák meg a levét.
Elképesztő dugók vannak a városban, Karácsony ahelyett, hogy hétköznapi kérdésekkel foglalkozna, inkább Kínának címez levelet – mondta lapunknak az elemző.
A Magyar Nemzet felkereste Karácsony Gergely pártja,
a Párbeszéd sajtóirodáját, hogy megkérdezzük: nem érzik -e etikátlannak, hogy a főpolgármester a városházi infrastruktúrát használja fel politikai céljaira.
Válaszunkban annyit írtak: „a Párbeszéd sajtóosztálya 11.30-kor kiküldte a sajtónak a közleményt, valamint központi Facebook-oldalunkra is ekkor került ki poszt formájában.”
A városházi kommünikében Karácsony Gergely főpolgármester szavait idézik. „Fontos, hogy kezdeményezésemre minden miniszterelnök-jelölt közösen jegyzi Hszi Csin-pingnek, a Kínai Népköztársaság elnökének címzett levelet. Dobrev Klárával, Fekete-Győr Andrással, Jakab Péterrel, Márki-Zay Péterrel és Pálinkás Józseffel együtt tudatjuk a kínai államfővel: nem kérünk a magyar adófizetőknek több száz milliárd forintos terhet jelentő kínai hitelből, és a Fudan egyetem beruházása mellett a Budapest–Belgrád vasútvonal beruházásának haladéktalan leállítását vállaljuk.”