Másodszori megkeresésre sem kaptunk választ Karácsony Gergely sajtóirodájától arra a kérdésünkre, hogy mikorra tervezi a főpolgármester összehívni a Fővárosi Közgyűlést. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Karácsony a következő hetekben nem tervezett ülést tartani, erre utal az is, hogy
az utolsó pillanatban hozott meg egy személyben fajsúlyos döntéseket még június 15. előtt, amikortól megszűnt a polgármesterek járványhelyzetben elrendelt egyszemélyi felhatalmazása.
Karácsony a közgyűlés helyett olyan ügyekben döntött, mint a használt frankfurti villamosok beszerzése hétmilliárd forint értékben, a Szent István-szobor XIX. kerületi elhelyezéséhez szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadása, és személyi kérdésekről is határozott. A budapesti Fidesz-szervezet úgy fogalmazott: úgy látszik, annyira kezéhez nőtt a hatalom, hogy most, a járványügyi válság után sem akar megválni tőle. Információnk szerint a fővárosi Fidesz–KDNP-frakciócsoport rosszallására a főpolgármester elgondolkodott azon, hogy mégis tart közgyűlést, ám a Magyar Nemzetnek erről nem kívánt nyilatkozni.

Fotó: Teknős Miklós
Nem Karácsony az egyetlen baloldali városvezető, aki hátráltatja a többpárti egyeztetéseket. A Kiss László vezette Óbudán a kormánypárti frakció kezdeményezett rendkívüli testületi ülést, ám
sem a DK-s polgármester, sem a baloldal nem jelent meg az ülésen, ezért határozatképtelenség miatt elmaradt a többpárti döntéshozatal, mert Kiss László egy nappal előtte egy személyben meghozta azokat.
Józsefvárosban is a Fidesz–KDNP-frakció kezdeményezett egy rendkívüli testületi ülést, amit Pikó András baloldali polgármester elutasított, mivel ő is kihasználta a veszélyhelyzet által biztosított utolsó napokat, és egy személyben döntött a testület helyett. Azért akadnak jó példák is: a momentumos vezetésű Terézvárosban, a jobboldali V. és XII. kerületben is a héten tartják meg a testületi üléseket.

Fotó: Havran Zoltán
A legtöbb megyei jogú városban e hét második felében, jellemzően csütörtökön, van, ahol pénteken ül össze helyben a közgyűlés. Több településen már korábban ülésezett a testület, Pécsett június 16-án, Zalaegerszegen június 17-én, Kaposvárott június 18-án, míg Hódmezővásárhelyen és Szekszárdon kedden tartott ülést a közgyűlés. Békéscsabán jövő hétfőn, míg Győrben jövő szerdán, Szolnokon pedig várhatóan július második felében ülésezik a helyi testület. Kecskeméten most ünnepi közgyűlést tartanak, de a tervek szerint Bács-Kiskun megye székhelyén júliusban rendkívüli ülést hívnak majd össze.