Karácsony nem kockáztat, a választásig nem lesz dugódíj Budapesten

Karácsony Gergely választási programjában kijelentette: bevezeti a dugódíjat. Ehhez képest ebből csak az ígéret első fele, a dugó valósult meg, teljesen megbénítva Budapest közlekedését. A választási ígéret megvalósítása azért is késhet, mert a miniszterelnöki pozícióra pályázó főpolgármester nem meri vállalni sem a kormánnyal, sem az autósokkal való nyílt konfliktust, ezért a dugódíj bevezetésének a vitája a 2022-es országgyűlési választás utánra tolódik át.

2021. 06. 24. 7:45
Magyar Nemzet fotó: Mirkó István (MI) Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Életkép Budapest belvárosából. A dugók már nem csak a csúcsidőszakban jellemzők
Fotó: Kurucz Árpád

A fővárosi közlekedési káoszt okozó Karácsonyt még a baloldaliak is bírálják. Somogyi Zoltán, a Political Capital alapítója az írta közösségi oldalán: Karácsony Gergely „értelmetlen, zsigerből autógyűlölő sávfelfestései” és dugói miatt vesz végső búcsút a baloldaltól. A baloldali politológus azért döntött így, mert a Hegyalja út is egysávos lett az autópályán bejövő autóknak egészen az Erzsébet hídig, így szombaton is dugó volt a fővárosban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.