A MÁV zuglói területén elvégzett hulladék-elszállítások kiadásai 2020 szeptembere óta megközelítik a kilencmillió forintot. Az elmúlt időszakban a megrongált tiltó táblák helyett újak kihelyezéséről gondoskodott a vasúttársaság az illegális hulladéklerakás megakadályozása céljából.
„A területen jelentkező súlyos gondok hatékony megoldása érdekében az elmúlt években a MÁV több alkalommal kezdeményezett az önkormányzatnál személyes egyeztetéseket és vett részt helyszíni bejárásokon azért, hogy együttesen, eredményesen léphessenek fel a kialakult helyzet kezelése érdekében”
– írta közleményében a MÁV Zrt. A vasúttársaság több alkalommal javasolta, hogy a Zuglói Önkormányzati Rendészettel megkötött Együttműködési Megállapodás hatálya további tevékenységekkel egészüljön ki, amelyekkel fokozottabb hatósági jelenlét és aktív beavatkozás lenne biztosítható.
A MÁV többször kezdeményezte azt is, hogy együttműködési megállapodásban bizonyos feladatokat – például a zöldterület karbantartását – átadná az önkormányzatnak. A témában legutóbb 2020 novemberében készített a MÁV felmérést és kereste meg az önkormányzatot, ám válasz nem érkezett.
Emlékeztettek: a MÁV elnök-vezérigazgatója 2021. május eleji megkeresésében Zugló polgármesterének együttműködését kérte többek között abban, hogy a közbiztonság fenntartása és a környezet tisztaságának megóvása érdekében a területen építsenek ki térfigyelőkamera-rendszert, amelyre a hatályos jogszabályok alapján csak az önkormányzat jogosult.
A megkeresésre válasz a mai napig nem érkezett. A vasúttársaság elkötelezett a Francia úton kialakult helyzet hosszú távú megoldása iránt, azonban az önkormányzat együttműködése és hathatós lépései nélkül ez nem lehetséges.
Az önkormányzat közönyössége rámutat: Horváth Csaba, baloldali polgármester számára ugyanolyan érdektelen a téma, mint Karácsony Gergely idején. Együttműködési szándék nincs, ezzel szemben szeméthegyek és hajléktalantanya van.
Lapunk tavaly nyáron készített riportot a Francia út mentén kialakult állapotokról. Hajléktalanok, szerhasználók birtokolják a területet, a Francia úti garázssor mögött egy sajátos kunyhósor épült fel.

Az ott élő hajléktalanok saját törvényeik szerint élnek és illegálisan birtokolják a területet. Ezért nehézkes a MÁV-nak is a terület karbantartása, ehhez viszont az önkormányzat határozott fellépésére lenne szükség. A probléma nem új keletű, hosszú évek óta a zuglói önkormányzat semmit sem tesz az ottani állapotok felszámolása érdekében.
Várnai László, a CivilZugló egyesület elnöke, önkormányzati képviselő tavaly lapunknak elmondta: a hajléktalanok otthonosan berendezkedtek, elzárják tulajdonaikat. Akár dolgozni is járhatnak, de a legtöbben koldulásból és gyűjtögetésből élnek. A független önkormányzati képviselő hangsúlyozta: Zuglóban jelenleg is hozzávetőleg kétszáz üres, bár rossz állapotú lakás van, amelyeket be lehetne vonni ilyen programokba, fővárosi szinten pedig több ezer üresen álló ingatlan van.

Mindez azért is érdekes, mert Karácsony Gergely még polgármesteri kampányában új bérlakásokat ígért a zuglóiaknak, ám az ötéves ciklusa alatt ebből semmi sem valósult meg. Karácsony később főpolgármesteri programjában szintén ígéretet tett a fővárosi bérlakások építésére. Jelenleg a főpolgármester kormányzati szerepre készül a programja megvalósítása helyett, és várhatóan miniszterelnök-jelöltként is bármit meg fog ígérni, csakhogy a tapasztalatok szerint ezekből alig valósul meg valami.