Szolnok polgárai nem kérnek Karácsonyból sem

A főpolgármester Kármán Irént támogatja a megyeszékhelyen, a kommentelők szerint jó párost alkotnak. A Momentum jelöltje mögül minden helyi baloldali politikus kihátrált már, ma délután pedig a Jobbik is bejelentette, hogy inkább a DK jelöltjét támogatja Szolnokon.

Magyar Nemzet
Forrás: facebook2021. 06. 13. 15:20
null
Kármán Irén a Momentum szolnoki jelöltje az előválasztásokon
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szolnoki baloldal döbbenten vette tudomásul, hogy a városban szivárványkoalíciós párttársaival is összevesző Kármán Irén jobb híján Karácsony Gergely oldalán kíván szavazókat keresni. Az alföldi megyeszékhelyen a baloldali összefogás előválasztási képviselőjének először a múltja – Portik Tamáshoz fűződő, ahogyan Kármán jellemzett: Gyengéd érzelmi szál – mellett a városhoz való kötődésének teljes hiánya volt az, ami miatt hiteltelenné vált. A múlt héten derült ki,

Kármán megfenyegetett szocialista politikusokat, akik vállalhatatlannak minősítették személyét, de már a helyi Momentum tagjai sem állnak szóba pártjuk jelöltjével.

A Jobbik szerint a jelölt azoknak a minimális kritériumoknak sem felel meg, amit a szolnokiak elvárnak egy őket képviselő politikustól, ráadásul nehezményezik Kármán Irén azon kijelentését, hogy ő most az újságírásból szakmát váltva szállt be a politikába, leminősítve ezzel az országgyűlési képviselői munka társadalmi felelősségét. Szerintük ha valaki szakmának nevezi a képviselőséget, az semmi mást nem akar ebből, csak pénzt. A szolnoki baloldal tehát elutasítja Kármán Irént, aki napról napra más országos politikus társaságában próbálkozik kampányolással Szolnokon.

Miután a megyeszékhelyen már senki nem áll Kármán Irén mellé, a Facebookon Karácsony Gergely és Szabó Tímea között tűnt fel egy fotón, a képleírásból az derült ki, hogy a Párbeszéd minden botránya ellenére támogatja a politikus-jelöltet. A szolnokiak nehezményezték, hogy a politikai babérokra pályázó Kármán Irén jogászként hivatkozik önmagára, de valójában a jogvégzett lenne a helyes jelző, mert tudomásuk szerint soha nem dolgozott jogi területen. Közösségi oldalán is arra panaszkodott néhány hónapja, hogy biztos megélhetés hiányában betegápolásból él.

A Jobbik erre utalt, amikor kijelentette, szerintük a szolnoki baloldal jelöltje, amellett hogy hiteltelen és nem lakik és nem is dolgozik a városban, egzisztenciális okokból sem felel meg a választópolgárok által megkívánt minimális kritériumoknak.

Kármán Irén újságíró, állítólagos elrablása után sorra adta az interjúkat Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A városban a maffiakapcsolatai miatt gúnynevet kapó Kármán Irén arrogáns stílusával, a közösségi médián keresztül is követhető lekezelő, felsőbbrendű kioktatásaival teljesen elvesztette az emberek bizalmát.

A szolnokiak szerint Karácsonnyal jó párost alkotnak, ahogyan 14 éve az újságírónő hazudott folyamatosan meg nem történt elrablásáról és bántalmazásáról, Budapest főpolgármestere pont ugyanúgy veszett el a nem létező nyelvvizsgája és a tudományos címe nyomán kialakuló hazugságspirálban.

A Párbeszéd is valótlan állításokkal kampányol a jelölt mellett, azt állítják Kármánról, hogy helyi, így ismerheti a megyeszékhely problémáit. A szolnoki nehézségekkel szemben a korrupciót viszont egészen közelről ismerheti, hiszen

a szolnoki baloldal szerint baráti kapcsolatai révén többször nyaralt Horvátországban Budapest egykori főpolgármesterének villájában.

Demszky Gábor nyaralójának ügyében a horvát adóhatóság is vizsgálatot indított, a Nacional nevű lap szerint a politikus csalást követett el az ingatlan értékének bevallásakor. Ráadásul fantom cégekkel építtette fel azt, majd az egyik fővárosi cég nevére vásárolt luxus terepjáróval ment nyaralni adriai ingatlanába.

https://www.facebook.com/jakab.peter.miskolc/photos/a.781308691931447/4409178215811125/

A Jobbik közben ma délután már hivatalossá tette, nem támogatják a Momentum jelöltjét Szolnokon. Kármán helyett itt is a Demokratikus Koalíció politikusa mögé állnak be, és erre biztatják szavazóikat.

Szerintük Kármán nem ellenfél, vele semmi esélyük nincs semmilyen politikai megmérettetésen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.