
Karácsonyék elintézték: ötszáz forintra emelkedett a budapesti vonaljegy ára
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Aligha van még egy település Magyarországon, ahol jobban megbecsülnék a jegyzőt, mint a főváros XI. kerületében. A Gyurcsány-párti László Imre által vezetett Újbudán ugyanis Vargáné Kremzner Zsuzsanna nemcsak az állását tarthatta meg az impériumváltással járó 2019-es önkormányzati választások után, de a Fidesz–KDNP-t váltó új, baloldali vezetés körülbelül egy héttel a képviselő-testület alakuló ülése után máris másfél millió forintos jutalomban részesítette – számol be az Adatradar.hu
A portál által kikért adatok szerint a prémiumra a „2019. évi önkormányzati választás lebonyolításához kapcsolódó többletfeladat” teljesítésével szolgált rá. Érthetetlen és a hatályos jogszabályok alapján nehezen megindokolható ez az érvelés, hiszen a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény szerint a jegyző alapfeladataihoz tartozik, hogy a helyi választási iroda vezetőjeként felügyelje a választások lebonyolítását.
Vargáné helyettese, Szentandrási-Sárkány Tamás aljegyző szintén jól járt a kerület korábbi vezetésének a leváltásával. Ahogy meglepő módon a főnöke, úgy ő is megtarthatta állását. Egy osztályvezetővel közösen pedig decemberben 2,1 millió forintos bónuszt kapott – a hivatalos indoklás szerint a „2019. évi polgármesteri átadás lebonyolításához kapcsolódó többletfeladat” miatt, amiről érdemes ismét megjegyezni: ez a polgármesteri hivatalt vezető jegyző és helyettese esetében nagyjából az alapfeladataik ellátását jelenti.
Újbuda vezetése 2020-ban és 2021-ben is úgy vélte, prémium jár azért, ha valaki elvégzi a munkáját. A tavalyi költségvetés elkészítéséért a jegyző, öt igazgató és két osztályvezető kapott több mint 2,6 millió forintot. Az ideiért pedig Vargáné, egy osztályvezető, három igazgató és egy „egyéb vezető” kapott ugyanennyit.
Az állítólag egyre csökkenő bevételek ellenére a XI. kerületben tavaly csaknem ötvenmillió forintnyi jutalmat osztottak ki önkormányzati vezetőknek. A jegyző és az aljegyző a fent említetteken túl részesült a köztisztviselők napja alkalmából, valamint az év végi jutalomként kiosztott pénzekből is. 2019-ben ehhez képest még „csak” 31 millió forintot osztott szét Újbuda baloldali vezetése.
László Imre, Újbuda DK-s polgármestere pártja elnökével, Gyurcsány Ferenccel
A pénzszórás idén is folytatódott. Például egy, a megjelölés alapján szintén alapfeladatnak tűnő munkáért, az önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó szakmai koncepció kidolgozásáért egymillió forintot kapott egy osztályvezető. Nyugdíjba vonulása miatt pedig egy igazgató több mint 1,8 millió forintos prémiumban részesült.
Érdemes megjegyezni, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésben való részvételért, többletfeladatok vállalásáért ugyanakkor egyetlen dolgozó sem kapott jutalmat az önkormányzat tájékoztatása alapján.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
Kevesebb a drog a piacon.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Megrázó részletek a móri haláleset kapcsán
Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját
Gyönyörű esküvői fotókkal robbantott ifj. Schobert Norbika és szerelme - egy ország álla esett most le
Retteghet Zelenszkij – sajtóértesülések szerint Ukrajna amerikai támogatás nélkül maradhat
Megszakad a szív: meghalt egy fiatal magyar rendőrnő, két kisgyermeket hagyott maga után
Új ország vezeti be az eurót: a lakosság ellene van, de akkor is megteszik
Luis Enrique a BL-döntő után a kislányára emlékezett, megható gesztus a PSG-drukkerektől
Aczél Zoltán: Anno szétrúgtuk, most megöleljük egymást Lipcsei Péterrel
Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után
Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett
Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák
A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
Kevesebb a drog a piacon.
Munkáját a legmagasabb szinten is elismerték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.