Balegyenes Gyurcsányéknak
– Ezzel nyíltan kritizálta Horváth azt a rendszert, miszerint az előválasztáson nem az emberek választanak jelöltet, hanem az indulókat sorban nyomja le Gyurcsány Ferenc a szivárványkoalíció pártjainak a torkán – jegyezte meg a Fidesz kelet-nógrádi választókerületi koordinációs irodája. Horváth bejegyzésében nem állt meg itt, hanem hozzátette: „ha októbertől Godó Beatrix lesz a közös ellenzéki jelölt, akkor ő a DK-nak lesz a képviselője. Ha Horváth Ferenc lesz, akkor ő minden kétséget kizáróan Nógrád megyének! Óriási különbség!”
Az MSZP sem érti a történteket
A momentumos bejegyzést Molnár Károly, az MSZP salgótarjáni elnöke sem értette. Az alábbiakat írta a bejegyzés alá hozzászólásként: „Ez a poszt most komoly, vagy valaki meghekkelte az oldalt?” A bejegyzésből is látható, hogy micsoda feszültség húzódik a baloldali pártok között. Egyetlen erő, ami összetartja őket, az a hatalom megszerzésének lehetősége. Minden ilyen megnyilvánulás, amikor kimutatják a foguk fehérjét – mint most a momentumos jelölt – fehéren-feketén bemutatja, hogy ezeknek a pártoknak semmi közük egymáshoz, és totálisan alkalmatlanok arra, hogy az országot kormányozzák. Az pedig teljesen szégyenteljes, ahogyan a Gyurcsány Ferenc vezette DK felhasználva a többi baloldali pártot, egy színjáték baloldali előválasztáson akarja eladni a saját szavazóinak, hogy ők választhatnak jelöltet – fogalmaztak.
Talán nem meglepő: a momentumos Horváth Ferenc közösségi oldaláról a durva bejegyzés – nem sokkal megjelenése után – eltűnt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!