Nem áll le a hazai szivárványkoalíció, amikor a koronavírus-járványt kihasználva kívánnak politikai hasznot húzni. A hétvégén a kínai vakcinát és a kormány oltási beszerzését támadta Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, aki Facebook-bejegyzésében arra szólította fel a kormányt, hogy vásároltassa vissza Kínával a fel nem használt és szerinte „megkérdőjelezhető hatékonyságú” készítményeket.
Eközben Karácsony már emelt a téten, és Orbán Viktor pénteki, a harmadik oltásra vonatkozó bejelentése után közölte: negyedik oltásra is szükségük lehet, amit viszont eddig a szakértők és a kutatók nem támasztottak alá.
Továbbá a baloldal lehetséges miniszterelnök-jelöltje elmondta: minden egyes hatvan év felettinek, akit kínai vakcinával oltottak, antitest-vizsgálatot kell biztosítani. Fontos megemlíteni, hogy még két héttel ezelőtt a fővárosi önkormányzat a kerületekkel együttműködve indított antitestmérést az érintett korosztályba tartozó budapesti lakosoknak. Az első eredmények a múlt héten jelentek meg, ami azt mutatta, hogy a vizsgálatban részt vevő és Sinopharm-vakcinával oltottak háromnegyedénél alakult ki a szükséges ellenanyagszint. Arra már a 24.hu hívta fel a figyelmet, hogy mivel nem véletlenszerűen választották ki a résztvevőket és nem alkalmaztak súlyozást sem, ezért ez nem képvisel reprezentatív mintát a budapesti 60 év feletti lakosok vonatkozásában.
A Semmelweis Egyetem múlt szerdán tette közzé a saját ellenanyag-vizsgálatának eredményét, ami azt mutatta ki, hogy mind az öt kétdózisú vakcina hatásos, képes kiváltani az ellenanyag-termelést.
Az egyetem kutatására hivatkozott Szentkirályi Alexandra is, amikor elmondta, hogy mindegyik Magyarországon alkalmazott vakcina hatásos, és senki ne kezdjen újra oltásellenes kampányba, mert ez lassítja igazán az oltási kedvet.

MTI/Komka Péter
A napokban Hadházy Ákos, a Momentum támogatását élvező független országgyűlési képviselő is beleszállt a Sinopharm-vakcinába. A baloldali politikus szerint a készítmény hatástalansága és a szakmai nyomás miatt teszi lehetővé a kormány a harmadik oltás lehetőségét. Ugyanakkor több professzor és virológus szerint mindegyik vakcina esetén szükséges a harmadik oltás felvétele.
Ennek a fontosságáról beszélt Merkely Béla, aki szerint jó megoldás felvenni egy újabb oltást, és nem kell mellékhatásoktól tartani, a harmadik oltás nem árthat.
Eközben Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások minisztere a kombinált oltás mellett tette le voksát, vagyis szerinte az nyújt megfelelő védettséget, ha nem a már felvettel megegyező típusú vakcinát kérnek az emberek. A professzor elmondta: végeredményében a háziorvosok döntik majd el, hogy milyen vakcinát adnak be harmadikként, viszont a tárca a szakirodalomra támaszkodva másfajta vakcinát javasol majd, mint az első kettő, hiszen szerintük ezzel növelni lehet majd az immunizáció hatékonyságát.