Titokzatos adományozók Karácsony Gergely plakátkampánya mögött

Az adományozók aligha a 99 Mozgalom tagságából kerültek ki, sokkal inkább azok közül, akik ellen az létrejött: az egyszázalékos kiváltságosokéból.

Bákonyi Ádám
2021. 08. 05. 16:27
null
A 99 Mozgalom elindulásakor jelenetette be a főpolgármester kormányfő-jelölti ambícióit
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vélhetőleg a kormány emojis plakátjaira adott válaszként Karácsony Gergely is plakátkampányba kezdett. Az általa létrehozott 99 Mozgalom nevével fémjelzett kampány a főpolgármester népszavazási kezdeményezését igyekszik népszerűsíteni – írja a Magyar Hang. A lap értesülései szerint 700 óriásplakáton, 300 citylighton és 1000 úgynevezett B1-es poszteren hirdetik a referendumot, illetve ezzel egy időben online felületeken is elindul a kampány. A poszterek és plakátok kétharmada vidéki városokban – főként megyei jogú városokban – található, egyharmaduk pedig Budapesten.

A kampányt a Karácsony Gergely által életre hívott 99 Mozgalom egyesülete bonyolítja és adományokból finanszírozzák. Az ára 25 millió forint körül van, és hangsúlyozták, hogy piaci körülmények között jutottak hozzá a hirdetőfelületekhez – írja a lap.

 

A 99 Mozgalom elindulásakor jelentette be a főpolgármester kormányfőjelölti ambícióit.

Karácsony kampányának finanszírozása azonban több kérdést is felvet.

Elsőként azt, hogy kik lehetnek a titokzatos adományozók, illetve honnan tudtak arról, hogy egyáltalán adományozni lehet erre a célra.

Bár a baloldalon régi hagyománya van a tarhálásnak, a műfaj doyenjei, mint Juhász Péter, Hadházy Ákos, Szabó Tímea vagy Szél Bernadett mindig jelezték a közösségi térben, hogy milyen célra várják szimpatizánsaik „mikroadományait” – nevezett politikusok egyénként rendre az Országgyűlés házszabályának megsértése vagy más szabálysértések miatt kiszabott büntetéseiket finanszírozzák így.

Karácsony Gergely mostani plakátkampányára azonban sem a saját, sem az általa alapított 99 Mozgalom közösségi oldalán nem hirdettek gyűjtést.

A titokzatos adományozók köre továbbá azért érdekes, mert lapunk éppen a napokban számolt be arról, hogy a 99 Mozgalmat feltűnő közöny és érdektelenség övezi. Míg a főpolgármester állítása alapján a szerveződésnek legalább harmincezer támogatóval, szimpatizánssal kellene rendelkeznie, annak hivatalos Facebook-oldala csupán 939 embernek tetszik és mindössze 1060 követője van. Noha itt Karácsony Gergely naponta akár többször is posztol, azok lényegében semmiféle reakciót nem váltanak ki.

A Támogasd te is a jövővédő népszavazást! címmel közzétett bejegyzését például mindössze kilencen, a „megélhetésköltséggel” kapcsolatos, a kormányt támadó posztját csupán hárman kedvelték, míg az Átláthatóvá és tisztességessé tesszük a közbeszerzéseket című kampányígérete nem több, mint egy like-ot váltott ki. Ugyanitt Karácsony a napokban jelentette be, hogy 99podcast néven podcastot indít, amivel kerek húsz kedvelést tudott begyűjteni.

A bejegyzések szinte kivétel nélkül hozzászólások és megosztások nélkül árválkodnak a 99 Mozgalom Facebook-oldalán.

A jelek szerint tehát az adományozók aligha a 99 Mozgalom tagságából kerültek ki, sokkal inkább azok közül, akik ellen az létrejött: az egyszázalékos kiváltságosokéból.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.