– Nem szeretném, hogy rám figyeljenek az emberek, mert annak örülnék, ha Jézusra figyelnének, de ha ebben eszköz tudok lenni, akkor örömmel folytatom, amit a kongresszus kapcsán elkezdtem – válaszolta Kornél atya arra a kérdésünkre, mihez kezd a főtitkárként szerzett ismertségével, és a sikeres misevlogjáról elmondta, tervezték, hogy készítenek egy szériát a szentségekről is, de erre már nem maradt idejük és energiájuk az eucharisztikus kongresszus előtt. – Mindenképpen remélem, hogy ezt még be tudjuk fejezni – árulta el terveit az atya.
Fábry Kornél atya: Nagy kegyelem volt a kongresszus előkészítése
– Örömmel volt a hívek között Ferenc pápa – nyilatkozta lapunknak Fábry Kornél atya, és elmondta a rengeteg munka mellett sok kegyelemmel is járt a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítése. Az esemény főtitkára arról is beszélt, hogy személy szerint a hatalmas érdeklődés mellett szombaton este megrendezett gyertyás körmenet jelentette a legnagyobb élményt a számára, és kifejezte reményét, hogy a kongresszus után sokan fordulnak majd az egyházhoz, ami által egyre több lelket tudnak megmenteni az örök életre.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!