Megalapították a Magyar Kertörökség Alapítvány (MKA) elnevezésű szakmai civil ernyőszervezet azzal a céllal, hogy felvállalva Magyarország kertörökségének régi adósságait, kiegészítse, összekösse és segítse az örökségvédelemben aktív, meglévő szervezetek tevékenységét – erről beszélt csütörtök délután fertődi sajtótájékoztatón Herczeg Ágnes, az alapítvány elnöke és két kurátora, Fekete Albert, a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet igazgatója és Vincze Attila, a Magyar Tájépítészek Szövetsége elnöke.
A Möcsényi Mihály Kertművészeti és Kerttörténeti Nemzetközi Műhely és Konferenciasorozaton megtartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy
az MKA összefogja és átlátja a teljes magyar kertörökség kutatására, kezelésére és fejlesztésére vonatkozó kezdeményezéseket, ezek lebonyolításában kezdeményező és aktív szerepet vállal oly módon, hogy új programokat, pályázatokat szervez a kertörökség megőrzésének védelmében.
A célkitűzések megvalósítása érdekében – a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – a gazdasági és a társadalmi szereplőket bevonja a kertörökség támogatásába. Az alapítvány nemcsak segíti, de tevékenységével aktívan is részt vesz a magyar kertörökség adatbázisának fejlesztésében. Fekete Albert emlékeztetett arra, hogy a hazai kertörökség-kutatás mintegy nyolcvanéves múltra tekint vissza, azóta dokumentálják az elért eredményeket.
Csaknem kétezer hazai kert
Fontos ugyanakkor, hogy jelenleg Magyarországon nincs elfogadott, jóváhagyott kastélykert- vagy kertörökséglista. A több évtizede folyó kutatások eredményeképpen csaknem kétezer hazai kertről vannak információk, és ezek közül mintegy négyszáz tekinthető nemzetközi vagy országos szempontból is kiemelt fontosságúnak. A hazai kertvagyon mintegy 1100 település területén helyezkedik el, becsült nagysága mintegy 660 négyzetkilométer.
A történeti értékű kertek hosszú távú megőrzésének egyik alapfeltétele a kertek védettség alá helyezése, ezért az MKA részt vesz a kertörökség védelmét elősegítő jogi szabályozások fejlesztésében, előkészítésében, kezdeményezi az arra érdemes helyszínek védettségét.
Az alapítvány civil ernyőszervezetként nemcsak a magyar kertörökség megújulásában vállal vezető szerepet, de részt vesz a kertörökség fenntartásának és fenntarthatóságának kidolgozásában és támogatásában, egyúttal kezdeményezi a történeti értékű kertek klímaadaptációjának kutatását, a biodiverzitás, a hagyományos fenntartási módok meghonosítását is. Nemcsak a történeti kertek helyreállítása kíván nagy szakértelmet, de fenntartásuk is, ennek érdekében az MKA kezdeményezi és támogatja a kertörökség fenntartásához és üzemeltetéséhez szükséges szakmák pályamodelljének kidolgozását.