Köbli Viktória megmutatta, hogy nem fog megfutamodni, és kiáll igazáért. Az írónő ugyanis évek óta küzd azért, hogy elismerje a médiaorgánum: az ő regényét használták fel az Oltári csajok címmel futó RTL-es szuperprodukcióhoz.
A második gyermek
A jogász végzettségű Köbli Viktória 2012-től kezdődően írta meg a „Szerelemkereső” című, nőknek szóló regényét, amely az időközben cseperedő gyermeke mellett, ahogy fogalmaz, „második gyermekévé vált”. A sokéves munkát követően azonban az írónő úgy gondolta, hogy a regényét elsőként a mozivásznon lenne érdemes bemutatni, és majd csak azt követően könyv formában, mint a reménybeli sikerfilm forrásművét. Éppen ezért fordult – a könyve szakszerű levédetése után – az ország vezető producereihez még 2016-ban. Ekkor kezdődött nem várt kálváriája is.
Annak ellenére, hogy a producerek számára kiküldött anyagok alapján a regény filmadaptációs projektje gyakorlatilag kútba esett, 2017 nyarán egy órásplakáton látta visszaköszönni regénye karaktereit, de a reklámplakáton a Szerelemkereső cím helyett már Oltári csajok szerepelt.
Az írónő rövidesen értesülhetett a médiából arról, hogy az RTL magyarországi programigazgatója büszkélkedik a csatorna új telenovella-sorozatával, amellyel megmutathatják anyavállalatuknak, hogy érdemes ilyen jellegű, tisztán magyar produkciók elkészítését finanszírozni – olvasható az oldalon.
Ilyen még nem volt – kürtölte világgá Kolosi Péter
Egyszer a magyar RTL történetében már volt ilyen, méghozzá egy hasonló sorozat, de mégis azt kell mondanom, hogy igazi telenovellát, amit Magyarországon írnak magyar írók, kifejezetten a magyar nézőknek készült, kifejezetten magyar alkotókkal és magyar színészekkel, ilyen még nem volt, most lesz, ez az Oltári csajok
– nyilatkozta Kolosi Péter, aki azt a körülményt már nagyvonalúan elhallgatta a nyilvánosság elől, hogy az Oltári csajok alapjául ugyan valóban magyar alkotó munkáját használták, de Köbli Viktória neve helyett Kalamár Tamás neve fémjelezte a produkciót.
A programigazgató a készséges, együttműködést ajánló írónő többedik hivatalos megkeresését is – Köbli Viktória visszaemlékezése szerint – pökhendi magaslatokból, lenézően utasította vissza. Miután az ügyvédi levélváltások is sikertelennek bizonyultak, 2017 őszén elindult az RTL II csatornán az Oltári csajok. A hatalmas országos siker azonban új helyzet elé állította Viktóriát – írja a Pesti Srácok.
Végül úgy döntött, hogy a forgatókönyvnek összehasonlítás céljából történő kiadását megtagadó csatornával szemben csak úgy tud fellépni, ha maga írja ki a levetített epizódok teljes szövegét, majd a leirattal fordul a hatóságokhoz.
A naponta megjelenő epizódokat esténként és hétvégente jegyzetelte ki az írónő az utolsó szóig, hiszen a 101 rész összesen 70 óránál is hosszabb pontosan kiírandó anyagot jelentett.