„Ne hagyjuk, hogy brüsszeli bürokraták irányítsák az országot"

Simicskó István kiemelte, hogy a szabadságot és a nemzeti függetlenséget nehéz visszaszerezni.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 10. 25. 13:55
Fotó: Kovács Tamás Forrás: MTI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Simicskó István, a KDNP országgyűlési képviselője a napirend előtti felszólalásában arra emlékeztetett, hogy 1956-ban a szovjet érdekzónán belül a magyarok elsőként mondták ki, hogy elég volt az elnyomó rendszerből, ám a forradalmat véresen leverték. Majd Hérodotoszt idézve azt fogalmazta meg, hogy a történelem egy körforgás, a múlt visszatérhet, ezért kell emlékezni a 65 évvel, valamint a 15 évvel ezelőtti eseményekre, a rendőri brutalitásra.

Ezután a kormánypárti politikus óriási értéknek nevezte a szabadságot és a nemzeti függetlenséget, amelyet szerinte elveszteni könnyű, visszaszerezni azonban nehéz. 

– Ne hagyjuk most sem, hogy a szabadságunkat és függetlenségünket elvegyék, hogy a brüsszeli bürokraták irányítsák az országot! 

– hangsúlyozta Simicskó, aki egy nemzeti keresztény értékrendre épülő, erős Magyarország fontosságáról is beszélt.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a válaszában arra emlékeztetett, hogy 1956-ban az akkori kommunisták egy része megpróbált abban a két hétben jobb lenni, a nemzet mellé állni, majd az ország vezetői mégis behívták az oroszokat.

– Harmincegy éve is azt hittük, hogy elindul a rendszerváltozás, és a pártvezetők megértik a demokratikus változásokat, de mégsem így történt, a forradalom 50. évfordulóján az országnak át kellett élnie a gyurcsányi terrort

– húzta alá a politikus.

– A gazdaság és a demokrácia szempontjából ugyanúgy katasztrofális volt, ami a Rákosi-korszakban és ami tizenöt éve történt

– rögzítette Soltész, hozzátéve: most sem kértek bocsánatot a terrorért, csak folytatták a hazudozást.

Borítókép: MTI/Kovács Tamás 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.