A Kúria Kovács András vezette tanácsa ma a Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések? népszavazásra javasolt kérdés hitelesítését megtagadta.
Szánthó Miklós: Ez van, nekünk ilyen „diktatúra” jutott
Az Így darálta be a Fidesz a bíróságokat című epizódban ma a Kúria egyik, kormányellenes bírája beállt genderistának és a nyílt társadalom hálózatával karöltve letiltotta az egyik kérdést a gyermekvédelmi népszavazás ügyében – arra hivatkozva, hogy a nemátalakító műtétek hozzáférhetetlenné tétele korlátozza a kiskorúak önrendelkezési jogát! – írta hivatalos Facebook-oldalán az Alapjogokért Központ igazgatója.

A tanács szerint ugyanis a nemátalakító kezelések elérhetőségének tiltása a „kiskorú alapjog-gyakorlását, önrendelkezési jogát és a testi integritáshoz való jogát korlátozná”, a „tiltás az önrendelkezési jog olyan mértékű korlátozását jelentené, amely az emberi méltóságból levezetett önrendelkezési jog lényegi magját vonná el”.
Tehát a bírói tanács úgy gondolja, hogy lehetővé kell tenni a még befolyásolható, önálló döntés meghozatalára csak részlegesen vagy teljesen képtelen kisfiúk vagy kislányok számára, hogy kislányok vagy kisfiúk lehessenek
– írta Szánthó Miklós.
A Kovács-féle tanács azt is megérvelte, hogy a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való joga viszonylagos, mivel az az úgynevezett interszexuális személyekre nem vonatkozik – hiszen szerintük az Alaptörvény csak azokról beszél, akik „férfiaknak vagy nőknek születnek”, míg inter- meg transzszexuális (???) emberekről (gyerekekről) nem ejt szót, ergo nem is szabályozza.
Kovács András bíró egyébként nem ismeretlen a politikai jellegű döntések meghozatalában: szintén az általa vezetett tanács volt például még 2018-ban, mely érvénytelenített több ezer határon túli voksot az országgyűlési választásokon, egy mandátumtól éppen megfosztva a Fideszt és odaadva azt a Jobbiknak.
– olvasható a bejegyzésben.
Szánthó Miklós kiemelte, Kovács volt az, aki 2019-ben ezt követően egy „szakmai konferencián” azt mondta:
Magyarországon nincs jogállam.
Az is érdekes, hogy nemcsak az ítélkező bíró, de a népszavazási kérdést megtámadó szervezet is jól ismert az úgynevezett perlési politizálásban: a nyílt társadalom eszmeköréhez tartozó TASZ fordult a Kúriához ezen (és a másik négy népszavazási) kérdés ügyében a bírósághoz.
Ez van, nekünk ilyen "diktatúra" jutott
– zárta sorait Szánthó Miklós.
Az eredeti bejegyzést itt tekintheti meg:
Borítókép: Facebook/Szánthó Miklós
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
„Minden kiderül” – hamarosan interjút ad Orbán Viktor
A miniszterelnök a Szőlő utcai álhírbotrányról, az Európai Unió migrációs helyzetéről, valamint Donald Trumpról is elmondja véleményét.

Napsütéssel kezdődik a nap, de ne tegye el az esernyőt
Nem lesz kirándulós időjárás a hétvégén.

A Népszava főszerkesztő-helyettese pedofilokat menteget + videó
Az Alapjogokért Központ főigazgatója osztotta meg a felvételt.

Így lőtték le a NATO-lopakodót, most maga az ezredes meséli el
Még lehet jelentkezni az NKE-NITK terepgyakorlataira, ahol a résztvevők többek között Dani Zoltánhoz, a koszovói háború hőséhez is ellátogathatnak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk