A csődtől és a gazdasági összeomlástól tart Miskolcon a jobboldal

Hollósy András: Már a helyi baloldal is úgy látja, légvárakra épült a városvezetés gazdaságpolitikája.

2021. 11. 18. 14:57
Hollósy András (Fidesz-KDNP) frakciószóvivő
Forrás: Fidesz Miskolc
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ma reggel nyilvánosságra került egy olyan dokumentum, amelyben a miskolci baloldal gazdasági tanácsnoka leírja: Veres Pál polgármester gazdaságpolitikája légvárakra épült, és a megyeszékhely első embere nem kíváncsi az ő munkájára – erről beszélt csütörtökön délután a miskolci Fidesz–KDNP-frakció szóvivője. Hollósy András kiemelte: sajnos ez a nyílt beismerés rámutat arra, hogy a helyi jobboldalnak igaza volt, a csőd felé kormányozzák Miskolcot és a közlekedési vállalatot. – A baloldal éves beszámolójából az is kiderül, hogy a miskolci tömegközlekedés menetrendjét egy budapesti céggel állíttatják össze. Egy olyan céggel, amelynek egyik tevékenysége a budapesti kerékpáros-közlekedés kialakítása volt. Ez a nettó vicc kategória! – mondta el Hollósy András, aki nem érti, hogy miért nem a helyi közlekedésmérnökökre bízzák a feladatot. A helyi jobboldal azt követeli: hozzák nyilvánosságra a szerződés részleteit, a miskolciakat pedig ne nézzék hülyének!

Hollósy András rámutatott arra, hogy mindeközben a miskolci baloldal pénzcsapnak tekinti a közlekedési vállalat felügyelőbizottságát.

Ott nem szakemberek, hanem jól megfizetett baloldali politikusok ülnek. A balliberális oldal politikai vezetői teljesen rátelepedtek a vállalat irányítására, a szakértelem hiánya pedig kiütközik. A közelmúltban sajnos több alkalommal történt villamosokat érintő baleset, amelyek kezelésében sem volt a helyzet magaslatán a közlekedési vállalat – sorolta az egyre súlyosabb gondokat Hollósy András.

A politikus kiemelte, hogy mindezek mellett a kormány jelentősen támogatta a miskolci tömegközlekedést, két éven keresztül a válsághelyzetben nem kellett kifizetni az új buszok lízingdíját, ami 1,2 milliárd forint. Emellett a kormány 1,3 milliárd forinttal járult hozzá a közüzemi díjak rendezéséhez, amiből a miskolci baloldal szerint hétszázmillió forintot különítettek el a tömegközlekedésre.

– Tisztelt városvezetés! Hol van ez a hétszázmillió forint? Mire költötték el? Biciklisávokkal foglalkozó budapesti cégekre? Fizetésemelésekre és jutalom kifizetésére? – érdeklődött a frakciószóvivő.

Hollósy András emlékeztetett arra, hogy Miskolc önkormányzata 1990 és 2019 között az ország egyik legjobb tömegközlekedését üzemeltette, és a legnagyobb válságok idején is rendben jártak a buszok és villamosok. – A miskolci baloldalnak viszont két év alatt ezt is sikerült tönkretennie. Híres közösségi közlekedésből hírhedt tömegközlekedés lett Miskolcon, zsúfoltsággal, óránként közlekedő járatokkal, ötszáz forintos jegyárral, Közép-Európa legdrágább diákbérletével, a bliccelők jutalmazásával és világrekordba illő menetrend-módosításokkal – fogalmazott a politikus. Hangsúlyozta továbbá, hogy a miskolciak nem kérnek a bukott Karácsony Gergely biciklisávjaiból és a budapesti menetrend-kiigazítókból, hanem normálisan működő közösségi közlekedést akarnak.

Borítókép: Hollósy András (Forrás: Miskolci Fidesz)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.