„A XXI. század pártja a Fidesz”

Orbán Viktor megnevezte és történelmi kontextusba helyezte Magyarország legsikeresebb politikai közösségét. A megkérdezett elemzők szerint a párt hangulata jól mutatja, hogy készen állnak a 2022-es országgyűlési választásokra.

2021. 11. 14. 20:46
null
Fidesz kongresszus Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 Orbán Viktor miniszterelnök beszédének több, egymással összefüggő, központi üzenete volt, melyek mindegyike a magyarokhoz szólt 

– nyilatkozta lapunknak Tóth Erik, az Alapjogokért Központ vezető elemzője. Mint mondta, ezek közül az első a Fidesznek mint Magyarország legsikeresebb politikai közösségének a megnevezése volt: a kormányfő rögzítette, hogy bár új jobboldali politikusi generáció érett be a pártban, az elmúlt 33 évet csupán bemelegítésként fogja fel.

Az elemző szerint a második üzenet az elvégzett munka nehézségeiről, a csődhelyzetből talpra állított ország elmúlt tíz évének a sikertörténetéről szólt, ahol Orbán Viktor rögzítette, hogy a valóság a jobboldali kormányok pártján áll: az egymillió új munkahely, a törlesztett adósságok, a fokozatosan javuló életszínvonal és a nemzeti szuverenitás folytonos védelme miatt a Fidesz kellő erkölcsi fedezettel a háta mögött kérheti a választók bizalmát a jövő évi választásokon. 

Tóth Erik szerint a miniszterelnök beszédének a harmadik fontos pontja a célkitűzések azonosítása volt a következő évtizedre nézve. 

Mint mondta, Orbán Viktor a polgári kormányzás révén nem mást, mint a legfejlettebb országokhoz való csatlakozás vízióját fogalmazta meg újból, és ismertette a részeredményeket is: a munkaalapú társadalom bevezetése, a kishitűség hátrahagyása, a vidék további fejlesztésének a lehetőségei is ezek között szerepeltek. 

Az elemző szerint a beszéd fő üzenete a 2022-es országgyűlési választásokra vonatkozott. – A kormányfő rögzítette, hogy az a párt lehet sikeres hosszú távon, amely a magyar népet szolgálja. Ennek a szolgálatnak a gyümölcse a társadalmi többség kialakulása, a nemzeti egyetértési pontok kiemelkedése. Ilyennek tekinthető a brüsszeli birodalomépítést elutasító, a nemzeti szuverenitást támogató európai uniós reformjavaslat, a családbarát fordulat 2010 óta vagy az illegális bevándorlást a határoknál megfékező, a bevándorlást ellenző hozzáállás is. Ezek mind a Fidesz egyedüli kormányzóképességének a sarokpontjai – részletezte az Alapjogokért Központ vezető elemzője.

Jó hangulatú, bizakodó Fidesz előtt mondott beszédet Orbán Viktor. Mindez jól mutatja, hogy a pártban készen állnak a 2022-es országgyűlési választásokra 

– nyilatkozta lapunknak Rotyis Bálint. A Nézőpont Intézet elemzője szerint a miniszterelnök beszédében történelmi kontextusba helyezte a Fidesz szerepét. 

– Orbán Viktor kifejtette, hogy amikor a történelemben a magyarok a sorsukat a saját kezükbe vették, akkor mindig úgy alakult a magyar politikai rendszer, hogy létrejött egy nagy, erős párt Magyarországon, amely a nemzeti érdekeket képviselte. A dualizmus korában Tisza István pártja volt ilyen, a két világháború között Bethlen István pártja, a XXI. század pártja pedig a Fidesz. Az ő feladatuk, hogy Magyarországot felépítsék, sikeres, gazdag országgá tegyék – részletezte Rotyis Bálint.

– A Fidesz szemében a nyugathoz tartozás egy szövetséget jelent – folytatta. – A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Magyarország része a Nyugatnak, az Európai Uniónak, nekünk pedig  az a célunk, az érdekünk, hogy ezt a nyugati világot megreformáljuk. Szemben az ellenzékkel, amely hűségesküt tett Brüsszelnek. Miután a világ úgy alakult, hogy a nyugati gazdasági erők háttérbe szorulnak és a Kelet megerősödik, Magyarországnak a kritikák, külső kényszerek ellenére is keresnie kell a kapcsolatot a keleti országokkal, és minél gazdagabb gazdasági, kulturális kapcsolatokat kell kiépítenie velük – mondta az elemző.

Rotyis Bálint úgy vélekedett, hogy a 2022-es választás rendkívül fontos lesz, hiszen tizenkét év kőkemény munkájáról fognak a választók ítéletet alkotni. 

– Látjuk, hogy a baloldal nemcsak egy másfajta kormányzást akar megvalósítani, hanem ugyanaz a politikai erő, amely 2010 előtt tönkretette az országot. Egy az egyben Gyurcsány Ferenc vezetésével akar visszatérni. Arról kell döntenünk, hogy folytatni akarjuk-e azt a kemény munkát, amelyet a kormánypártok tizenkét év alatt belefektettek az országba, vagy inkább azt szeretnénk, hogy visszatérjen a rombolás, a pusztítás 

– zárta gondolatait Rotyis Bálint.

– Erős beszédet hallhattunk, amelyben felsorolta Orbán Viktor azokat az eredményeket, amelyeket ő fontosnak tart az elmúlt több mint tíz évből. Az, hogy a koronavírus-járványt követően – amikor látjuk, hogy Európában és a világban is komoly gazdasági problémák vannak – ilyen típusú intézkedéseket meg lehet hozni, az példa nélküli – nyilatkozta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője vasárnap este a Hír TV-nek. Hozzátette, szerte a világban azt látjuk, hogy különféle megszorításokat vezetnek be. – De a 2008-as gazdasági világválság után sem arról volt szó, hogy többletforrást adnak az embereknek – folytatta –, hanem éppen ellenkezőleg. Az akkori Gyurcsány-, majd Bajnai-kormány akkor vette el többek között a 13. havi nyugdíjat, amelyet most, a válság idején az Orbán-kormány vissza tud adni. Ez azt mutatja, hogy a magyar gazdaság válságálló lett. A szuverén gazdaságpolitika meghozta gyümölcsét – zárta gondolatait Deák Dániel.

Borítókép: Fidesz kongresszus (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.