– Ennél nagyobb probléma, hogy a baloldal rendszeresen azoknál turnézik, akik a bevándorlás vagy a családpolitika kérdésében Magyarország érdekeivel ellentétesen foglalnak állást. Az önök hagyománya az, hogy külső elvárásokhoz igazodnak – fogalmazott.
A magyarellenességgel kapcsoltban az államtitkár emlékeztetett, hogy annak idején a baloldal a határon túli magyarság ellen kampányolt, amiért azóta sem kért bocsánatot. – Sőt az ön pártjának társelnöke, Szabó Tímea pár hónapja is azért kritizálta a kormányt, mert védőfelszerelés jutott a határon túli közösségeknek – mondta Dömötör Csaba.
Kitért arra, hogy bár a baloldal rendre az emberekre hivatkozik, közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter büszkén hangoztatja, hogy milliárdosoktól fogad el pénzt a kampányára. Köztük attól a Bige Lászlótól is, aki évekig kartellezett és megkárosította a magyar gazdákat.
„Ha önök így akarnak kampányolni, az nagy fokú érzéketlenség a gazdákkal szemben – jelentette ki Dömötör. Hangsúlyozta: Márki-Zay akkor is nagy fokú érzéketlenségről tett tanúbizonyságot, amikor ostobának nevezte az energiaárak csökkentését, az azt támogatókat pedig trágyával etetett gombáknak. Az államtitkár ide sorolta azt is, hogy miközben a magyar rendőrök és katonák védik a határt, Márki-Zay a bevándorlást támogatja, mondván, a migránsok senkit sem bántanak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!