A balliberális Telex új átláthatósági jelentéséből kiderült, hogy a lapot kiadó Van Másik Kft. indulása és 2021. október 31. között előfizetési díjakból, hirdetésekből
330 millió forintot, támogatásokból, pályázatokból, sajtódíjakból 1 milliárd 159 millió forint árbevételt könyvelhetett el. A kiadó eredménye év végi adók és korrekciók nélkül 711 millió forint.
Mint lapunk 2020 szeptemberében megírta, az egyik legnagyobb cseh kiadóvállalat, az Economia szándéknyilatkozatot tett, hogy 200 ezer euró adománnyal támogatja a Telex elindítását. Az Economia Zdeněk Bakala cseh milliárdos érdekeltségébe tartozik, akit sokan csak úgy emlegetnek, hogy a „cseh Soros”.
Emellett a Telex a Reddit amerikai közösségi weboldalon is támogatókat keresett. A világ hetedik legnépszerűbb webhelyének európai szegmensében olvasható a Telex tavayli beadványa, amelyben arról tájékoztatják a Reddit európai közösségét, hogy eltűnt a szabad sajtó utolsó bástyája Magyarországon. Az egész Index-ügy „hosszú történet”, nem untatják a részletekkel a 2,5 millió felhasználót, csak azzal az álhírrel traktálják őket, hogy az ország vezető hírportálja Orbán Viktor rendszerének áldozata lett, így több mint nyolcvan ember – újságírók, szerkesztők, fotósok – nyújtották be a lemondásukat.
Továbbá idén ősszel külföldi pénzből toborzott gyakornokokat a Telex. Ahogy a felhívásban írták: a gyakornokprogram létrejöttéhez hozzájárult az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége, a Holland Királyság budapesti nagykövetsége, valamint a finn Helsingin Sanomat Foundation.
Most a Telex jelentéséből az is kiderült, hogy 2022 januárjában átszervezik a vezetői pozíciókat, melynek értelmében Dull Szabolcs – változatlanul – a lap főszerkesztője marad, míg Munk Veronika alapító-főszerkesztő a jövőben tartalomfejlesztési vezetőként folytatja karrierjét a médiavállalatnál.
Borítókép: Képernyőfotó