Több mint 880 ezer ember vette fel a vakcinát az oltási akcióban

Több mint 880 ezren mentek el oltakozni a koronavírus ellen országszerte a kormány által a múlt hétre meghirdetett, és e hétre meghosszabbított oltási akcióban – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője Sopronban szerdán.

Forrás: MTI2021. 12. 01. 16:14
GYRGY Istvn
Budapest, 2021. november 30. György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelõs államtitkára expozét tart a veszélyhelyzettel összefüggõ szabályozásról szóló törvényjavaslat vitájában az Országgyûlés plenáris ülésén 2021. november 30-án. MTI/Kovács Attila Fotó: Kovács Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

György István a Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézetben működő oltópontot tekintette meg Széles Sándor megyei kormánymegbízottal és Molnár Sándorral, az intézmény főigazgatójával.

Elmondta, az oltási akcióban 724 ezren vették fel a harmadik, 109 ezren az első, 52 ezren pedig a második oltást.

Ezzel 6,1 millió felett van a legalább egyszer oltottak és 5,8 millió felett az immunizáltak száma. Több mint 2,5 millió embert háromszor oltottak be – tette hozzá. A politikus ezt rendkívül jelentősnek nevezte a koronavírus-járvány elleni védekezésben.

Az oltási munkacsoport vezetője rámutatott: a nemzetközi példák szerint a vakcina beadása után négy-hat hónappal csökken a szervezet immunválasza, és a régebben oltottak is a betegek, a fertőzők közé kerülhetnek.

Ahhoz, hogy meg lehessen előzni, hogy náluk súlyosabb lefolyású legyen a betegség, mindenképpen szükséges a harmadik oltás, hiszen az kilencven százalék fölé emeli a védettséget

– mondta.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy 

a héten továbbra is előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül lehet oltást kérni az ország 101 kórházában működő oltópontokon, 

amelyek mindegyikén felvehető a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca, a Janssen és a Sinopharm-vakcina is.

György István közölte: az operatív törzs kérésére az országos oltási munkacsoport foglalkozik az 5-11 éves korosztály oltási stratégiai tervének kidolgozásával, és ezzel várhatóan a jövő hét elejére kész lesz.

Ezután a kormány meg fogja hozni a szükséges intézkedéseket. 

A gyermekeknek szánt vakcina az előzetes hírek szerint december 20. körül érkezik az országba.

– mondta.

Molnár Sándor, a kórház főigazgatója a helyi adatokról elmondta: az intézményben az oltási akcióban 7500 harmadik és 750 első oltást adtak be.

Hozzátette, ők november elején megemelték az oltási időpontok számát, aminek köszönhetően 6100-an jelentkeztek harmadik és 1300-an első, illetve második oltásra az akció előtti hetekben.

Azok, akik tavasszal és nyáron az intézményben vették fel az első két vakcinát, javarészt már megkapták a harmadikat oltást is.

– mondta.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára expozét tart a veszélyhelyzettel összefüggő szabályozásról szóló törvényjavaslat vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. november 30-án (Fotó: MTI/Kovács Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.