Kevés olyan művészeti ág van, ahol Magyarország a világ első öt nemzete közé tartozik, ugyanakkor a cirkuszművészet területén hazánk egyértelműen a vezető nemzetek között van, a régióban pedig megkérdőjelezhetetlenül mi vagyunk a központ
– hangsúlyozta lapunk kérdésére a XIV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál megnyitóján Fekete Péter.

A kultúráért felelős államtitkár szerint ez az előkelő helyezés bőséges indok arra, hogy
Európa legkomolyabb cirkuszművészeti központját hozzák létre Budapesten, amely rövidesen elinduló beruházást nemzetgazdasági szempontból is kiemelt jelentőségű projektnek minősítették.
A tájékoztatás szerint az új cirkuszépület a Nyugati pályaudvar mellett, egy régóta üresen álló terület egyik részén fog megépülni, a másik felében pedig a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola valósul meg. A cirkuszművészek továbbképzését szolgáló intézmény megépítése azért is kiemelten fontos, mert az artistaképző diákjai jelenleg különböző helyeken, pincékben, albérletekben, illetve egy kis fasori épületben tanulnak. A hamarosan elinduló beruházás által viszont lehetővé válik, hogy az artistanövendékeket is biztonságosan, a kor kihívásainak megfelelő módon oktassák. Emellett az új helyen a cirkuszművészet kiegészítő szakmái, például a fény- és hangtechnikusok, a porondmesterek képzése is helyet kap. A központ látványterveit szemlélve a cirkuszfesztivál megnyitójára meghívott francia, brit, bolgár, monacói, kanadai és magyar szaktekintélyek is elismerően nyilatkoztak.
Fekete Péter arra is kitért:
nemcsak szórakoztatás, hanem szakmaiság is kell ahhoz, hogy valaki Európában vezető szerepre törjön, ezért a fesztiválhoz két tudományos program, a cirkuszépületek helyét és szerepét, valamint a cirkuszművészet pedagógiai aspektusait bemutató módszertani konferencia is kapcsolódik.
Utóbbit január 13-án a Magyar Mezőgazdasági Múzeum dísztermében rendezik meg. A cirkuszfesztivál programjait ismertetve a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos elmondta azt is, hogy a látogatók egyebek mellett január 12-én megtekinthetik a Fővárosi Nagycirkusz előtt az artistaművészek ünnepélyes bevonulását, az úgynevezett Red Carpet Show-t, január 14-én pedig a magyar artistatehetségek is bemutatkoznak, a Newcomer Show-ban.