Március 15-én újabb békemenetet szervez a CÖF–CÖKA

A szervezők azt szeretnék, ha ezen a rendezvényen kétszer annyian lennének a kormánypártok támogatói, mint október 23-án.

Forrás: Youtube2022. 01. 01. 11:49
Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2022. március 15-re újabb békemenetet tervez a CÖF-CÖKA 

jelentette be Csizmadia László egy YouTube-ra feltöltött videóban, hangsúlyozva: szeretnék, ha ezen a rendezvényen kétszer annyian lennének a kormánypártok támogatói, mint október 23-án. A CÖF–CÖKA elnöke szerint már 

most el kell kezdeni a felkészülést, mert Brüsszelnek is bizonyítani kell, itthon pedig erőt mutatni. 

Csizmadia László az ellenzék kapcsán kifejtette: az ellenfél jelen pillanatban magát keresi. Véleménye szerint a baloldal Márki-Zay Péterrel lyukra futott, mivel nem őt akarják, csak ebbe Bajnai is belekeveredett. Azt azonban nem veszik észre, hogy 

mindenek mögött Gyurcsány Ferenc irányít, aki túl akar járni az ellenzéki kis pártok eszén. 

Ugyanakkor   hangsúlyozta – a jelenlegi kormány éjt nappallá téve dolgozik a magyarokért. Ezt kell számba venni. Ezt a 12 évet kell hasonlítani a korábbi tíz évhez – fűzte hozzá. 

Az elnök ezért mindenkit arra hív, hogy vegyen részt a nemzeti ünnepünkön tartandó békemeneten. Véleménye szerint közös összefogásra van szükség, amely által lehetőségünk van arra, hogy újabb négy évvel meghosszabbítsuk a nemzeti kormány munkáját. 

Borítókép: Békemenet október 23-án (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.