Szakértők szerint az orvos nélkül lefolytatott szülés nagyon kockázatos, számos előre nem látható komplikáció adódhat, amelyeket egy bába vagy dúla nem képes kezelni, kiváltképpen azért, mert a megfelelő szaktudás mellett a szükséges kórházi műszerek sem állnak rendelkezésére.
Márki-Zay itt tehát arról beszél, hogy a kórházi szülészetekre nem kell orvos. Gyurcsányék jelöltje már korábban is azt mondta, hogy megszüntetné egyebek mellett a szülészeti és sürgősségi ellátást a vidéki városokban – írja az Origó.hu.
Most viszont kifejezetten orvos nélküli osztályok létrehozásáról beszélt, ezeket nevezte kívánatosnak.
Márki-Zay nehezen követhető gondolatmenetében többek között ezt is mondta:
„És hogy milyen oka van annak, hogy ne legyen a makói kórházban szülészet? Én nem látom ezt. Tehát én azt szeretném mondani, hogy vannak bizonyos olyan egyszerű dolgok, járóbeteg-ellátás föltétlenül. De még a sürgősségi dolgok is, és őszintén szólva a szülészet is egyfajta sürgősségi dolog, mert amikor szülni kell, akkor szülni kell, és a traumatológia is ilyen” – vázolta az elképzelését Márki-Zay.
Nehezen értelmezhető volt az a tanácsa is, hogy a szemműtétekre váró magyar betegek menjenek Indiába, mert szerinte az ottani orvosok ügyesebben bánnak a szikével a látószerv egyes hályogos elváltozásainak operálásakor. Még korábban pedig azt mondta, afrikai példák bizonyítják, hogy a fizetős egészségügy jobb, mint az ingyenes.
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Ladóczki Balázs/Nógrád Megyei Hírlap)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!