Menczer Tamás: A kormány politikájának sarokpontja a családok támogatása

Az államtitkár a kormányzati támogatásból felépülő biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium alapkőletételén vett részt.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 01. 19. 16:35
Menczer Tamás KKM Államtitkár 20211221 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A térség lakóival történt egyeztetések alapján 35 projekt indul el Pest megye 2. számú választókerületében 

– mondta el Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, a térség kormánypárti országgyűlési képviselőjelöltje. 

A politikus a 15,4 milliárd forintos kormányzati támogatásból felépülő biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium alapkőletételén hangsúlyozta: kormánypárti jelöltjeként fontosnak tartja, hogy beszélgessen a térségben élőkkel. Mint mondta, 

a biatorbágyi beruházás is annak a 35 projektnek az egyike, amelyek a térség lakóival történt beszélgetések alapján indulhatnak el.

– Mivel kiderült, hogy igény van az iskolára, a kormány megépíti azt – hangsúlyozta Menczer. Hozzátette: az intézményben 500-600 gyerek fog majd tanulni, akik a gimnáziumi képzés mellett a technikumban logisztikai, pénzügyi-számviteli és informatikai oktatásban részesülhetnek. 

– A kormány politikájának mindig az egyik sarokpontja volt a magyar családok támogatása 

– folytatta. Ahogy arra Menczer emlékeztetett, a csokot eddig 200 ezer család vette igénybe, ami azt jelenti, hogy megközelítőleg 900 ezer ember lakhatását sikerült támogatni. Az idén a gyermeket nevelő szülők adó-visszatérítése kétmillió szülőt érint és 600 milliárd forintot ad vissza a családoknak. 

Juhász Roland, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkára elmondta, hogy az épülő iskolával adott lesz minden ahhoz, hogy a a térségben élő gyerekek tehetsége kibontakozhasson. Emellett kiemelte, hogy az iskola üzemeltetője, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet tervei alapján készül a létesítmény, amely lehetőséget biztosít arra, hogy változatos módszertan és digitális technológiák felhasználásával történjen az oktatás. 2023 tavaszán birtokba vehetik a gyerekek a 18 tantermes oktatási intézményt.

Borítókép: Menczer Tamás (Fotó: Bach Máté)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.