Karácsony Gergely szolgálati kocsija péntek reggel tilosban parkolt a a Móricz Zsigmond körtéren. Erről Bohár Dániel, a Pesti TV riportere számolt be, aki azt írta, hogy a főpolgármesternek egy kampányrendezvényen volt jelenése, de elkésett, ezért a sofőrje szabálytalanul parkolt.
Mozgáskorlátozottak helyén parkolt a főpolgármester szolgálati autója
A főpolgármester vagy a sofőrje nem érzi magára nézve kötelező erejűnek a KRESZ-t. Ha nekik éppen úgy kényelmes, kizárólag mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyen hagyják a szolgálati autót – számol be róla a Ripost.

Az eset kapcsán a
egyik olvasója eljuttatott szerkesztőségükbe egy videófelvételt, melyen az látható, ahogy Karácsony Gergely szolgálati autója éppen egy mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóhelyen áll, szabálytalanul.
A videóhoz mellékelt levél szerint a felvétel tavaly július közepén, a Pesti úton készült. Karácsony Gergely egy kampányesemény miatt érkezett ide a szolgálati autójával, és hogy a főpolgármester úrnak minél kevesebbet kelljen sétálnia a színpadig, a sofőrje egy mozgáskorlátozott parkolóhelyen állt meg, a rendezvény közelében.
Ez persze nem lett volna baj, ha a főpolgármester távozása utána a sofőr azonnal odébb áll, de nem így történt: a kocsi körülbelül másfél-két órán keresztül parkolt szabálytalanul.
A hatályos szabálysértési törvények alapján a mozgáskorlátozott parkolóhelyen történő szabálytalan várakozás büntetési tétele ötvenezer forint, amit nem lehet csökkenteni, azt ugyanis jogszabály rögzíti.
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Borítókép: Karácsony a tilosban (Fotó: Ripost)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ukrán kommunista költőnő szobrát avatták fel Hódmezővásárhelyen a kommunizmus áldozatainak emléknapján
Márki-Zay Péter bizonyította ukránpártiságát.

Orbán Viktor: Emlékezünk
2000 óta február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja.

Újabb lépéseket tett a kormány a magyarok védelme érdekében + videó
Megalakult az egyeztető törzs.

Különleges emlék Wittner Mária hagyatékából
Nem mindennapi ajándékot kapott Vitéz Bogyay Elemér 1956-os szabadságharcostól Kocsondi Márk budafok-tétényi képviselő a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ukrán kommunista költőnő szobrát avatták fel Hódmezővásárhelyen a kommunizmus áldozatainak emléknapján
Márki-Zay Péter bizonyította ukránpártiságát.

Orbán Viktor: Emlékezünk
2000 óta február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja.

Újabb lépéseket tett a kormány a magyarok védelme érdekében + videó
Megalakult az egyeztető törzs.

Különleges emlék Wittner Mária hagyatékából
Nem mindennapi ajándékot kapott Vitéz Bogyay Elemér 1956-os szabadságharcostól Kocsondi Márk budafok-tétényi képviselő a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!