A vádlott továbbra is letartóztatásban várja a másodfokú eljárás lefolytatását
Agyonverte volt munkatársát
Életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását kezdeményezi az ügyészség az egykori munkatársát agyonverő férfira.
A Nógrád Megyei Főügyészség 2020 januárjában emelt vádat egy középkorú férfival szemben, aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, valamint garázdaság vétsége miatt.
A Balassagyarmati Törvényszék 2021. szeptember 13-án kihirdetett elsőfokú ítéletével a vádlottat
különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében és garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek és vele szemben 21 év hat hónap fegyház fokozatú szabadságvesztést és tíz év közügyektől eltiltás mellékbüntetést szabott ki.
A megállapított tényállás szerint a budapesti illetőségű elkövető 2018 októberében látogatta meg a korábban külföldön vele dolgozó ismerősét Balassagyarmaton. Egész este szórakoztak, italoztak, ennek során az egyik söröző előtt a vádlott a vendéglátóját többször megütötte. Később a sértett házába mentek, ahol tőle kölcsönt kért, eredménytelenül. Ekkor szidalmazni kezdte, majd brutálisan bántalmazta vendéglátóját, a sértett szenvedését, az életéért történő könyörgését mobiltelefonjával rögzítette.
Az elhúzódó bántalmazás következtében a sértett a lakásában elhalálozott. A vádlott ezt észlelve reggel álnéven mentőt hívott az áldozathoz, majd a helyszínről eltávozott.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész az életellenes bűncselekményhez kapcsolódóan az aljas indokból elkövetés megállapításáért, valamint a vádlottal szemben életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés kiszabásáért jelentett be fellebbezést azzal, hogy a másodfokú bíróság határozzon a vádlott feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontjáról. A vádlott felmentéséért, míg védője felmentés és a büntetés enyhítése céljából éltek fellebbezési jogukkal. A másodfokú eljárás befejezését letartóztatásban várja a vádlott.
Borítókép: R. Szilvesztert bilincsben, vezetőszíjon viszik a bíróság folyosóján (Fotó: Bach Máté)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!